Neumann János

NEUMANN JÁNOS

A Financial Times – amely 1999. dec. 24-i számában az évszázad emberének nevezte őt – túlzásaitól és mesés elemeitől elhatárolódva is elmondhatjuk, a rendelkezésre álló hely csekély, hiszen egy olyan egyéniség bemutatására vállalkozunk, aki számtalan területen alkotott maradandót. Kevésbé ismert, de hozzátartozik Neumann polihisztor mivoltához, hogy az asztrofizikában, meteorológiában, statisztikában, kvantummechanikában, és a hullámtan területén is komoly eredmények fűződtek a nevéhez. Szinte senki sem tudja, hogy részt vett az atombomba építésében, és az első kísérleti robbantásnál is jelen volt. Sőt, valószínűsíthető, hogy a robbantás során szervezetébe került radioaktív anyagok miatt kapott prosztatarákot, majd ennek áttételeként tüdőrákot, mely végül halálát okozta. Kutatásokat végzett a játékelmélettel kapcsolatban, melyet a közgazdaság területére is átültettek, és amelyért Harsányi Jánossal együtt John Nash, a „csodálatos elme” Nobel-díjat kapott. Neumann János teljes neve margittai Neumann János volt, mivel édesapja 1913-ban nemesi címet kapott Ferenc Józseftől. Ez később még igen jól jött, mivel amerikában (akkor és azóta is) sokkal többre becsülték azt, akinek valamilyen nemesi címe volt. Neumann a von szócska használatával „nemesítette” nevét – külföldön John von Neumannként ismerik őt a mai napig is. Tehetsége fiatal korában nyilvánvalóvá vált, bár a Financial Times állítása, hogy hat évesen beszélni tudott volna ógörögül, képtelenség. Igaz viszont, hogy németül, franciául, latinul, görögül és héberül is kiválóan tudott, és humán képzettsége mellett a fasori evangélikus gimnázium tanulójaként (ide járt egyébként az említett Harsányi János is) 1920-ban elnyerte Az ország legjobb matematikus diákja címet. Képességeire jellemző, hogy egyszerre végezte Budapesten a matematika, kémia és fizika szakokat (végül matematikából doktorált), és a zürichi műszaki főiskolán is szerzett diplomát. Első munkahelye Göttingenben volt, de rövid idő után Berlinben kapott státuszt, igaz, vendégelőadóként számos helyen tartott kurzusokat. 1930-ban meghívást kapott Princetonba is, és három évig Berlin és Princeton között ingázott. Akkor telepedett ki végleg az USÁ-ba, amikor a zsidóellenes légkör már lehetetlenné tette a nyugodt munkavégzést. Új hazájában, Amerikában 31 évesen kapott professzori kinevezést, és ezzel ő az Államok valaha volt legfiatalabb professzora. Már az USÁ-ban alapított családot, első felesége Kövesi Marietta volt, akitől egyetlen gyermeke, Marina született. Rövid házasság után azonban elváltak, és Neumann 1938-ban feleségül vette Dán Klárát, aki később programozóként segítette férje munkáját. Mint matematikus, jellemző, hogy egyik kutyáját Inverznek nevezte el, azonban ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk. Már válása és második házassága sem arra utal, hogy az „evilági” dolgokkal keveset törődő, bogaras professzor lett volna – és valóban. Szeretett kikapcsolódásképpen autót vezetni, fényes estélyekre járni, és imádta a csinos nőket nézegetni az utcán, vagy éppen ahol alkalom nyílott rá. A háború alatt erkölcsi kötelességének érezte, hogy az atombomba fejlesztésének műveleteibe maga is bekapcsolódjon, a munkatársainak kiváló szolgálatokat tett hatalmas matematikai tudása. Neumann számára a fő problémát az jelentette, hogy a feladatok kiosztásánál a munkatársai természetesen a legbonyolultabb számítási feladatokat bízták rá, amelyekkel viszont nehezen tudott megbirkózni. A számítógépek, amelyek a korban a csúcstechnológiát képviselték, másodpercenként néhány műveletet tudtak elvégezni. Amennyiben egy mondattal akarnánk megfogalmazni, mit is csinált Neumann János, azt mondhatjuk, mivel szüksége volt egy gyors számítógépre, épített magának egyet. Ebben segítségére volt a hadsereg egyik matematikusa, Hermann Goldstine, aki ballisztikai számításokkal foglalkozott, és az ENIAC nevű számítógépen dolgozott, melyet 1000 művelet/másodperc sebességűre tervezett. Neumann bekapcsolódott a munkába, mely a háború befejezése után is folytatódott, és ők, valamint John W. Mauchly és Prespert J. Eckert építették meg az ENIAC-ot, a világ – óvatosan fogalmazva – egyik első számítógépét. Neumann nem volt hajlandó szabadalmaztatni az ENIAC-ot, mondván, hogy az emberiség kincse, így bárki felhasználhatja további fejlesztésekhez. Hogy nem a levegőbe beszélt, jól mutatja a második gép, az EDVAC sorsa: ennek leírását teljes egészében publikálta, hogy még véletlenül se lehessen szabadalmaztatni. Az ENIAC-ot egyébként a jó nevű Mauchly és Eckert mégis szabadalmaztatták, számítógépgyárat alapítottak, amely az amerikai számítástechnikai ipar kiindulópontja lett. Jellemző, hogy az USÁ-ban a mai napig sem hajlandók elismerni, hogy az első számítógépekhez Neumann és Goldstine is hozzátett valamit (sőt…), hiszen ők nem csináltak belőle üzleti sikert, amely a hírnevet – legalábbis ott – előlegezi. Neumann és Goldstine Princetonban megalkották az IAS-gépet, amely abban különbözött a megelőző kettőtől, hogy sokkal gyorsabb volt. Anélkül, hogy technika leírásokba ártanánk magunkat, azt mondhatjuk, ez a számítógép alapvonásaiban hasonlított a mai gépekre, így minden számítógépek nagyapjának tekinthető. (Jövő héten megpróbáljuk közérthetően elmondani ezen korai számítógépek történetét.)

Neumann és az IAS

Noha ma a technika változásai miatt már nehéz érthetően elmagyarázni, mi is volt a forradalmi Neumann gépében, a kortársak pontosan tisztában voltak a találmány jelentőségével. Neumann a 40-es évektől a mai értelemben vett sztár volt, minden valamirevaló konferenciára meghívták előadást tartani, és a hadsereg összes fegyvernemének tanácsadója lett. Az ötvenes években a következő kitüntető címeket kapta meg: Atomenergetikai Bizottság (USA) tagja (1955-57), Amerikai Matematikai Társaság elnöke (1951-1953), Princetoni Egyetem tiszteletbeli doktora (1950), Harvard Egyetem tiszteletbeli doktora (1950), Isztanbuli Egyetem tiszteletbeli doktora (1952), Case Műegyetem tiszteletbeli doktora (1952), Marylandi Egyetem tiszteletbeli doktora (1952), Müncheni Műegyetem tiszteletbeli doktora (1953), Fermi-díj (1956), Einstein-érem (1956), USA Szabadság Érem (1956) Élete utolsó részében a számítógép és az agy hasonlóságainak, az agy szimulálásának problémájával foglalkozott, azonban hatalmas ívű munkáját korai, 1957-ben bekövetkezett halála miatt már nem tudta befejezni.