Így igaz, kedves Olvasó,
a csak nagyon szűk körben ismert magyar fizikus, Selényi Pál találta fel a
fénymásolás elvét, és ő volt az is, aki cáfolta Einstein korábban elfogadott
„tűsugárzás” elméletét. De az ő munkásságának eredménye a fotósok által
használt fénymérő, valamint a vörös színre is érzékeny fotocella, és még nagyon
sok kísérleti eredmény, ami már beépült korunk technikájának valamelyik
készülékébe.
Eredetileg egy
módos kereskedő családba született, de apja halála után elszegényedtek, így a
gimnáziumot csak úgy tudta végezni, hogy mellette tanítást vállalt. 1907-ben
kapott tanári oklevelet, és 1910-ben doktorált summa cum laude minősítéssel.
1911-ben került
sor máig leghíresebb, róla elnevezett nagyszögű interferencia kísérletére, amellyel
nemzetközi elismertségre tett szert. Einstein szerint a fényforrás egyes
atomjai tűszerű, kis hullámokban, kis térszögbe, irányítottan bocsátják ki a
fényt és egy-egy hullámvonulat együtt terjed, majd elnyelődik. Selényi ezzel
szemben bizonyította, hogy már az egyes atomokból is gömbhullám indul ki.
Később önéletrajzában ezt a kísérletét tartotta a legfontosabbnak, amire egész
életében a legbüszkébb volt.
Tudományos
eredményeinek köszönhetően két évig állami ösztöndíjjal Berlinben, majd
Göttingenben dolgozhatott. 1915 és 1918 között a harctéren szolgált, a
tüzérségnél hangfigyelés volt a feladata, 1918-ban további akusztikai
vizsgálatok végzésére a bécsi egyetemre vezényelték. E téren végzett
munkásságát négy dolgozat jelzi.
A Tanácsköztársaság
(Magyarország ekkor szocialista berendezkedést valósított meg) alatti és utáni
sorsa tipikusan magyar. Egy angolszász talán meg sem érti. Eötvös Loránd halála
után mint legalkalmasabbat, megbízták a kísérleti fizika oktatásával. Nagy álma
teljesült ezzel, oktathatott az egyetemen. A Tanácsköztársaság bukása után
ezért Magyarországon nem publikálhatott, nem lehetett állami alkalmazott, és a
Matematikai és Physikai Társulat is kizárta tagjai közül. Egy magán
laboratóriumban sikerült elhelyezkednie. Pedig csak fizikát tanított.
Amikor Pfeifer Ignác 1921-ben megszervezte az
Egyesült Izzó kutató laboratóriumát, Selényit elsőként vette oda. Az izzók
gyártásának versenyében nagyon fontos volt tudni, hogy melyik ad több fényt.
Lehet, hogy furcsa, de ezt akkoriban nem tudták objektíven mérni. A mérést
fotocellával (külső áramforrás áramát fény hatására átengedi), vagy fényelemmel
(külső áramforrás nélkül, a fény hatására áramot termel) lehetett megoldani. Az
akkori fotocellák legnagyobb hibája az volt, hogy a vörös színre teljesen
érzéketlenek voltak. Selényi és munkatársai kutatásai alapján az Egyesült Izzó
hozott forgalomba először vörösre érzékeny fotocellákat. A fényelem alkalmazása
pedig teljesen Selényi Pál munkája volt. Nemsokára gyártani kezdték a
fényképészek számára expozíciós időre kalibrált fénymérőket. Az izzó objektív
fénymérési rendszerét a versenytársak azonnal megvásárolták. Módszert dolgozott
ki a lezárt lámpa vákuumának meghatározására, valamint az izzószál tórium
tartalmának meghatározására is. Mai szemmel megmosolyogtató, de készüléket
hozott létre a paprika pirosságának pontos meghatározására is.
Ezeknek a
cikkeknek az írásakor sokszor (most is) olyan érzésem van, hogy az olvasó csak
az eredményeket kapja ömlesztve, és rejtve marad az az ember, akiről írok.
Megtaláltam egy mérés leírását Selényi Páltól, ami túl hosszú ahhoz, hogy itt
leírjam, de érdemes elolvasni. Itt a link: http://www.termeszetvilaga.hu/tv100/tv898/katod.html.
Kicsit terjedelmes, de egyetlen fölösleges szó sincs benne. Aki elolvassa, egy
módszeresen dolgozó tudóst fog látni maga előtt, aki kitűzi a mérése célját,
ehhez megtervezi és elkészíti
a megfelelő műszert, megbecsüli az elkészített készülék pontatlanságát, mér,
majd kielemzi az eredményeket, és ezekből következtet.
A sok-sok
eredmény közül utólag visszanézve egyértelműen a fénymásolás felfedezése lett a
legnagyobb hatású. Apukám tanfelügyelő volt, és az irodában mindig hallható
volt az írógépek kattogása, és nem egyszer láttam egy legépelt szöveg alá
bélyegezni, hogy "A másolat hiteles!”. Egy oldal még a legjobb gépíróknak
is néhány percébe került, nem is beszélve a gépelési hibák javítási idejéről.
Ma, ha leugrunk a sarki írószer boltba, ennyi idő alatt egy jegyzetet is
lefénymásolnak nekünk.
Elöljáróban röviden
leírom a fénymásolás alapelvét. Egy szelén hengert elektromosan feltöltenek a
folyamat elején. A szelén foto-elektromos tulajdonságú, sötétben szigetelő, így
megtartja a rávitt töltéseket, fény hatására azonban vezetővé válik, és
elvezeti azokat. Az elv nagyon egyszerű. A szelén hengerre rávetítik a
másolandó képet, így csak ott marad töltött, ahol nem kapott fényt. A
festékport ezeken a helyeken magához vonzza a henger. Ez után jön a papír,
amire a festékpor rátapad, majd a képet hevítéssel fixálják.
Selényi Pál
1929-ben az USA-ban jegyeztetett be egy szabadalmat, amiben már szerepelt
katódsugárcső képének rögzítése úgy, hogy a töltött üveg festékport vonz
magához, amit papírra lehet vinni. Ez után több szabadalmat is beadott
képmásolásra, illetve képátvitelre. Ő tisztában volt a technika fontosságával,
de nem sikerült Magyarországon tőkét szerezni a kivitelezéshez. Ő maga
készített el egy kézzel hajtott készüléket, amit itthon és külföldön is
bemutatott, de ennél tovább nem jutott. Azt hiszem, ez a történet is tipikusan
magyar. Aschner Lipót meghívta az éppen Európában tartózkodó Zworykint, aki
nagy szaktekintély volt a televíziózásban (nála csak Tihanyi Kálmán volt
nagyobb, de mi leborulunk a külföld előtt), hogy mondjon véleményt a találmányról,
és a lesújtó bírálat után egyetlen beruházó sem akadt.
Selényi
persze
küzdött, 1935-ben kettő, majd 1938-ban még egy szabadalmat adott be a
témában,
és ez utóbbi végre értő fülekre talált, de nem a jó értelemben. Ahogy a
mottóban szereplő Tarr Domokos részletesen kiderítette (A teljes cikk:
http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz9701/TAR-199701.pdf
), Chester F. Carlson (jobbra), egy amerikai szabadalmi ügyintéző
fantáziát
látott az ötletben, és megvalósította. Egyébként ő mindig készségesen
elismerte, hogy az alapötlet Selényitől származik, de a technikai
megvalósítás
(másodpercenként több oldal, kicsinyítés, nagyítás, kétoldalas másolás,
stb.)
egyértelműen az övé. Ó, ha a Xerox magyar lett volna!!
Egyébként az,
hogy a fénymásolás foto-elektromos anyaga a szelén legyen, az is Selényi ötlete
volt.
1940-ben származása
miatt kényszernyugdíjazták, de egy magáncégnél tovább kutatott, ezúttal az
egyenirányítók fejlesztése foglalkoztatta, és megalapozta a hazai egyenirányító-gyártást.
A háború alatt édes és nevelt fiát is elveszítette, őt magát munkaszolgálatra
vitték. Az itt szerzett betegségéből élete végéig nem tudott kigyógyulni.
1945-ben nagy
lelkesedéssel kapcsolódott be az újjáéledő tudományos életbe. Előadásokat
tartott a Magyar Természettudományi Társulatban, az Elektrotechnikai
Egyesületben, és beszámolóinak rendszeresen fóruma volt a Magyar Kémikusok
Egyesülete. 1948-ban ugyan az MTA levelező tagjává választotta, de a fizikus
társadalom nem tartott igényt a munkájára. 1949-ig maradt Székely Miklós magáncégénél.
Végre 1950-ben magántanári címet kapott és az Eötvös Loránd Tudományegyetem
kísérleti fizikai tanszékére került. „Egyetemi tanári címet kapott,
kutatócsoportot vezetett” írták róla. Ez, sajnos nem így volt. 1950-ben egy
negyedéves hallgató, majd egy frissen végzett tanár mint tanársegéd volt a
segítsége.
Kiváló
előadónak ismerték, részt vett a tanárok továbbképzésében, az ő
kezdeményezésére létesítette az Eötvös Loránd Fizikai Társulat az Eötvös Loránd
középiskolai fizikai tanulmányi versenyt. Arra, hogy tanszéket kapjon akkor,
amikor szó szerint elfogytak az oktatók a tanszékekről – ki tudja miért – nem
kerülhetett sor. Halálának tízéves évfordulóján alapított róla elnevezett díjat
az Eötvös Loránd Fizikai Társulat.
A fentiek
olvasása után mindenkiben feléledhet a jellemző magyar pesszimizmus: ebben az
országban nem megy. Nekem semmiképpen sem ez a szándékom. Inkább látni kell,
hogy mennyi ötlet jelenik meg nálunk, és valahogy eltanulni a nyugattól, hogy
ezekből ne csak egy produkció maradjon, hanem világelső termékeket gyártó
vállalat.