Moholy-Nagy László a kétdimenziós mozgóképet mindvégig csak egyfajta átmeneti állapotnak tartotta a fotográfia és a többdimenziós mozgókép között. Úgy tűnik, az idő őt igazolja.


A 3D TV

 Amióta ember él a Földön, megpróbálja az eseményeket, dolgokat megörökíteni a jövő számára. A barlangi ember rajzolt, sőt árnyékot adott rajzaihoz. Később a tehetősebbek festményeken szerepelhettek. A középkori művészet forradalmi változáson ment keresztül a perspektíva megértésével a korai reneszánsz idejében. A fotózás megint csak a gazdagok kiváltsága volt a 19. században. Ekkor azonban már elindult a tudomány, és a technika forradalma, ami addig lehetetlennek tartott dolgokat valósított meg. Megszületett a film, és szinte azonnal a 3 dimenziós film gondolata is.

Miért látjuk térben a dolgokat? Azért, mert a két szemünk előre tekint, és ugyanazt a dolgot kicsit különböző irányból érzékeli. (A két fülünk is hasonló elven biztosítja a térbeli hangzást, amit a sztereo hang tud visszaadni.). Minél közelebb van a tárgy, annál nagyobb a különbség, így annál jobban látjuk mélységében a testeket. Az 50 méternél távolabbi testek közötti távolságot már kevéssé tudjuk észrevenni.

Kézenfekvő volt a gondolat, hogy a filmeket két filmfelvevővel kell felvenni. Két szemünk távolsága átlagosan 6,35 cm, így a két felvevő lencséinek is ilyen távolságra kellett lenniük (a képen egy mai kamera látható). Eddig minden rendben. De hogyan érjük el, hogy az egyik szemünk csak az egyik, a másik szemünk csak a másik felvevő által készített filmet lássa lejátszáskor? Igen, ehhez speciális vetítők, speciális mozi, és speciális szemüveg kell. Ez a magyarázata annak, hogy – bár már Auguste Lumiere az első mozgókép atyja is elkészítette a Vonat érkezése című kisfilmjének 3D-s változatát – ez az élmény csak napjainkban elérhető.

Érdekes egyébként, hogy a 3D-s film ötlete kb. 30 évenként került előtérbe. A húszas, az ötvenes és a nyolcvanas években is új lendületet kapott. Az '50-es évektől kezdve mindenki egészen biztos volt abban, hogy a hang és a színek megjelenését követő újabb nagy, technikai alapú megújulást a harmadik dimenzió vászonra varázsolásától várhatjuk. Alfred Hitchcock is elkészítette Gyilkosság telefonhívásra című krimijének háromdimenziós változatát, de a premier alkalmas vetítőtermek híján elsikkadt. Érdekes motívuma a háromdimenziós mozgókép történetének, hogy az első nagyobb költségvetésű 3D-filmet (Viaszbabák háza, 1953) a makói születésű André de Tóth rendezte, aki egyik szemére vak volt, tehát a térbeli effektusok érzékelésére képtelenül készítette el háromdimenziós filmjét. (Az '50-es években egy másik magyar filmrendező, Bodrossy Félix, itthon folytatott jelentős kísérleteket a térhatású film és mozi kifejlesztésére.)

Úgy tűnik, a 3D-s film most már tényleg elterjed. Steven Spielberg cége, a Dreamworks 2009-ben az összes projektjét – mintegy tizenötöt – háromdimenziós technikával készítette, sőt tavalyi legjobbjuk, a Madagaszkár 2 (fent) már elsősorban a 3D-s vetítésre specializált IMAX-mozikban aratta sikereit. (Az IMAX a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején kifejlesztett mozi technika, óriási vászonnal, és speciális projektorokkal.) Bár a költségek még mindig jóval magasabbak, mint egy hagyományos technikával készített film esetében, a digitális technikának köszönhetően lényegesen kisebbek, mint például a '80-as években voltak.

A mozi hívőknek nem túl jó hír, hogy a mozik válságát a 3D sem biztos, hogy megszünteti, ugyanis egyre terjed a 3D-t a lakásban megvalósító TV, és házimozi rendszer.

Nézzük, hogyan vagyunk képesek más-más filmet nézni a két szemünkkel?
A legelső, máig használt megoldás a vörös, zöld lencséjű szemüveg (jobbra). Mivel ez a két szín kioltja egymást, ezért, amit az egyik lencsén látunk, azt nem látjuk a másikon. Aki szédült már 3D-s moziban, az ismeri ennek a módszernek az élettani hatásait. Emellett a színszűrők miatt a film színei sem tökéletesek.

A másik elég olcsó módszer a polarizált fény alkalmazása. Anélkül, hogy belemennék a fény fizikájába, elég annyit tudni róla, hogy az egy irányba polarizált fény csak ilyen fényt áteresztő üvegen tud áthaladni, más irányba polarizált üvegen nem. A szemüveg két lencséje másképp polarizált, így lehetővé válik a két kép más-más szemmel való nézése. Ez nem okoz szédülést, és kiválóak a színei. Hátránya viszont, hogy a TV nem tudja minőségromlás nélkül sugározni a képeket.

A harmadik az aktív záras szemüveg (fent). Ebben folyadékkristály van, amely feszültség hatására hol átlátszatlan, hol átlátszó. Összeköttetésben áll a TV-vel. A Tv felváltva vetíti a jobb, és bal szem számára a képeket, a szemüveg meg ugyanígy válik átlátszóvá, vagy sötétül el. Ennél a megoldásnál a legkisebb a szemek terhelése.

A negyedik módszernél nem is kell szemüveg. Ennek a neve: Autosztereoszkóp. Itt a TV speciális felülete prizmákból, és lencsékből áll, és a két képet a két szemünk irányába vetíti. Ennek az a hátránya, hogy, ha nem megfelelő helyről nézzük a képet, rossz a minőség, és ez is szédülést okoz.

Nagyon valószínű, hogy nem lesz robbanásszerű a 3D TV-k elterjedése. Ehhez ugyanis 3D-s filmeket kell gyártani (ez még elég ritka), és a TV adásoknak is 3D-seknek kell lenniük (ez is lassú folyamat). Nagyon valószínű azonban, hogy a fejlődés nem áll meg, és néhány év, vagy évtized múlva már általánossá válik ez a technika.