A 3D film

Amikor 2002-ben a mozikba került Peter Jackson rendezésében A Gyűrűk Ura trilógia második része, Gollam figuráját látva érezte James Cameron, hogy a számítógépes grafika lehetőségei fejlődtek annyit, hogy elkészítse az Avatart, így komolyabban kezdett el foglalkozni a filmmel. A film elkészítése két évet vett igénybe, a végeredmény pedig egy 40%-ban élőszereplős, 60%-ban számítógépes grafikákkal készített kasszasiker lett, mely a világ legelső, teljesen 3D-s élményt nyújtó filmje ...

A 3D filmkészítés rejtelmei

Előző cikkemben (3D TV) a 3D házi mozi rendszerek voltak a fontosak. Most inkább a 3D filmkészítésre helyezem a hangsúlyt. Azoknak, akik a másik cikket nem olvasták, röviden leírom a térlátás alapjait: A két szemünk előre tekint, és ugyanazt a dolgot látja, de nem ugyanúgy. Mivel a szemeink között kb.: 6,5 cm távolság van, ezért más szögből látják ugyanazt. Agyunk a két képből kikövetkezteti a tárgyak tőlünk való távolságát is, így lesz 3 dimenziós a kép. Az 50 méternél távolabbi tárgyak esetén már annyira kicsi a két kép közti eltérés, hogy nem látjuk a mélységet.

Kézenfekvő volt a gondolat már a filmkészítés hajnalán is, hogy ha két filmet készítenénk ugyanarról egyszerre különböző irányokból, akkor 3 dimenziós film jönne létre. Ez egyszerű, de hogyan érjük el, hogy a két szemünk más-más képet lásson? Erre ma már több megoldás is született.

A 3D szemüvegek fajtáit részletesen leírtam a 3D TV cikkben, de van egy technika, amit csak a mozik alkalmaznak. Ez a körkörösen polarizált fény. Itt a polarizálás irányát forgatják. Az egyik szem csak a balra, a másik csak a jobbra forgatott fényt látja. Az egyszerű polarizált fényt használó szemüvegnél a fej oldalra billenésekor mindkét szem mindkét képet látja. A körkörösen polarizált fény alkalmazása ezt a jelenséget kiküszöböli.

Nos, ahogy ígértem, ebben a cikkben a 3D filmkészítés lesz a fő téma. Mi is kell ehhez? Először is kell a nyers film, amit egy 3D kamerával kell elkészíteni. Ilyen kamerát ma már sokfélét lehet kapni, de sajnos csak pénzért. Azért a legegyszerűbbet már egy kezdő filmes is megengedheti magának. Balra egy profi, és egy amatőr felvevőt lehet látni.

Először egy profi körkörösen polarizált film készítését mutatom be. Az első műveletet „mastering”-nek nevezik. A legfontosabb feladat a színtér beállítása mindkét szemre, a szellemképes részek előzetes kompenzációja, a hang mixelése és az esetleges feliratok illesztése. A nyersanyag, ami tulajdonképpen a film „negatívja”, elnevezése DSM (Digital Source Master). Az eljárás után pedig az ún. DCDM (Digital Cinema Distribution Master) a következő állomás. Figyelembe kell venni a polarizátor torzítását is, és korrekciót kell alkalmazni. A DCDM egy tömörítetlen és kódolatlan, nagy felbontású verziója a filmnek, amiben már végleges formájában, hosszában található a kép, az időzített hang, felirat és opcionálisan különböző meta adatok a moziban való vetítéshez. Ha ezt tömörítik, kódolják, egybegyúrnak minden információt, fájlt, előáll a közvetlen vetítésre alkalmas DCP (Digital Cinema Package). Külön tömörítik a bal és jobb képsorokat. A rendelkezésre álló sávszélesség 250 Mbit/s lehet a kettőt összeadva. A végleges mozgókép 24 fps (=képkocka per másodperc) sebességű szemenként, tehát összeadva 48 fps. Ezzel a film készen van.

Vetítéskor a film 3D-re alkalmas szerverbe megy, ami aztán a vetítő felé továbbítja a jelet. A gyors mozgások élességének megtartása érdekében a projektor egy-egy képet háromszor villant fel. Ezzel a sebességet 144 fps-re növelik, ami már biztosítja a megfelelő gyorsaságot.

Mivel moziról van szó, szorosan ide tartozik a kivetítők technológiája. Az alapprobléma az, hogy hogyan lehet megvalósítani a mai mozikhoz szükséges óriási fényerőt. Történetileg három megoldás alakult ki. Az első (olajfilmesnek hívják) a mai napig a létező legnagyobb fényerejű berendezés, ám gyakorlati szempontból nem bizonyult igazán tökéletes megoldásnak a körülményes beállítás, a nagy méretek és teljesítményigény, valamint a karbantartási problémák miatt.

A második „hullámban” az LCD technológia fejlesztése során jutottak el az óriás fényerőig és ezen a téren igen szép eredményeket is produkáltak a gyártók, bár mindig szembe találták magukat azzal a problémával, hogy a fényforrás által kibocsátott hőt hogyan vezessék el úgy az LCD panelek útjából, hogy annak tranzisztorai ne károsodjanak. Ennél a technológiánál a másik nehézség ugyancsak a tranzisztorokkal kapcsolatos, hiszen éppen ezektől nem tudnak a pixelek szorosan egymás mellé kerülni.

Ezen problémákat hidalja át a DLP (Digital Light Processing) technológia, melynél sem a hő, sem pedig a képpontok közötti távolság nem okoz gondot.

Ahogy ígértem, leírom a 3D film házilagos elkészítését is. A legegyszerűbb a régi, jól bevált piros-zöld szemüveghez filmet készíteni. Ha rövid az alkotás, talán kibírják a nézők.

Nos, tehát először is kell a nyers film, amit egy 3D-s felvevővel kell felvenni. Ezt az anyagot számítógépre kell küldeni. Mivel két film keletkezik, a fájlokat lehet, mondjuk balnak, és jobbnak nevezni.

Most kell egy 3D film készítő program. Rákerestem a neten, elég sok ingyenesen is hozzáférhető. (Itt egyiket sem akarom reklámozni.)

Maga a 3D hatás (a meglévő szemüveghez) úgy érhető el, ha az egyik filmen a szerkesztő programunkban teljesen levesszük a zöld és a kék színt, a másikon pedig csak a pirosat vesszük ki. Ezután jön a kompozitálás, vagyis egyesítés, majd a renderelés (felbontás, fps beállítása) következik. Ezek a műveletek pár kattintással elvégezhetők. A meglévő szemüveggel a film megnézhető akár a számítógépen is.

Most, hogy a cikk kapcsán kicsit utána néztem a filmkészítő programoknak, még olyat is találtam (ingyen), amelyik animációt állít elő. Díszletet, figurákat tervezhetünk, és még a szájmozgást is elkészíti a program a beírt szöveg alapján.

Újra és újra rá kell jönnöm, hogy a számítástechnika korlátlan lehetőségeket kínál, és nemcsak egy kiválasztott réteg, hanem szinte mindenki számára.