Talán kevesen tudják, hogy régen a nagy irodák egyáltalán
nem a csendes munkahelyek közé tartoztak. Minden íróasztalon ott kattogott a kor
nagy találmánya, az írógép, és nem volt túl jó egész
nap ezt hallgatni.
A
mai irodákban is gépel valaki minden íróasztalon, de ez a csendes kattogás már
nem nevezhető zajártalomnak. A fejlődés óriási volt. A mechanikus írógépet
szabályosan csapkodni kellett, (különösen több példány esetén), a mai
billentyűzeteknél pedig már az ergonómia könnyíti a számítógépes munkát.
Számítógép billentyűzetek
A
cikk kapcsán kicsit belemélyedtem az írógépek fejlődésébe is. Nem akarom ezt itt
részletezni, de akit érdekelnek a fura, ötletes régi mechanikák, az keressen rá
az írógépek történetére az Interneten. Érdemes.
Tehát a klaviatúrák. Nem véletlenül kezdtem az írógépekkel, hiszen az összes mai
billentyűzetnek az az őse. Először csak a betűk és a számok voltak rajta
betűváltóval, így lehetett kisbetűt és nagybetűt is írni. Volt rajta kocsi
vissza (új sort kezdett), és semmi több. Ahogy már említettem, hangos volt és
nagyon drága. A QWERTY kialakulása külön érdekesség:
Az írógépek billentyűzetkiosztását eredetileg egy Christopher Latham Sholes nevű
amerikai feltaláló tervezte meg 1867-ben – ekkoriban mindenki mással együtt még
ő is úgy gondolta, hogy az emberek csupán két ujjukat fogják használni a
gépeléshez. 1878-ra azonban, amikorra kezdtek elterjedni a Sholes-szabadalom
alapján megépített Remington-írógépek, nyilvánvalóvá vált, hogy a gépírók vakon
dolgozva mind a tíz ujjukat használni fogják, úgyhogy egy Mrs. L. V. Longley
nevű hölgy hamarosan ki is fejlesztette azt, amit ma QWERTY-billentyűzetnek
nevezünk, és ami a technikatörténészek egyik kedvenc példájának számít. Ez azért
van így, mert bár ez az elrendezés található meg immár a több százmillió mai
számítógép billentyűzetén is, nehezen volna elképzelhető ennél rosszabb
megoldás. Mrs. Longley-nek ugyanis nem az volt a célja, hogy könnyebbé, hanem
az, hogy nehezebbé tegye a gépelést. Semmi rosszindulat nem volt benne, sőt, jót
akart! Az akkori betűkarok ugyanis összeragadtak, ha túlságosan gyorsan ütötték
le őket, úgyhogy mi sem tűnt logikusabbnak, mint egy olyan kiosztást választani,
ami a lehető leginkább lelassítja a munkát. És ha egyszer már ez terjedt el,
akkor annak ellenére is egyeduralkodó maradt mind a mai napig, hogy az ergonómus
August Dvorak már 1936-ban kidolgozta az angol nyelv hanggyakoriság-eloszlása
alapján a lehető legkönnyebben használható megoldást.
Még mindig az írógépeknél maradva, nagy változást hozott az elektronikus írógép,
amelyet már nem kellett erővel ütni, csak szépen lazán, és a későbbi típusok
tárolni is tudták a szövegeket, tehát az utoljára begépelt szöveget magától újra
legépelte a gép.
A számítógépek megjelenése legalább akkora változás volt, mint az első írógépé.
Nem kellett vesződni a javításokkal, új betűtípusok jelentek meg, háttérszín,
betűszín, keretezés, margó, behúzás, 4-féle tabulátor, hogy csak a legfontosabb
luxust említsem, amit a számítógép nyújtani tudott. De milyen volt a
billentyűzete?
Az általam először látott billentyűzetet láthatják a baloldali képen. Úgy
hívták: Commodore 64.
Időzzünk
el itt egy kicsikét. Az alsó hosszú billentyű a szóköz volt. Kétoldalt volt
rajta Shift,
ami az írógép betűváltójának felelt meg. Az Entert még Return-nek hívták, az Esc
pedig Restore volt. A Ctrl már helyet kapott rajta, de az Alt még nem.
(Szerintem mindenki tudja, de leírom, ezek a gombok önmagukban semmit sem
csinálnak, de megváltoztatják a többi gomb jelentését.) Az összes billentyű
kétfunkciós volt, amik között a Shifttel lehetett váltani. Jobb oldalon már
megjelentek a funkció billentyűk (4 db, de ezek is 2 jelentésűek voltak, így
F1-F8-ig), amelyek a programok fejlesztőinek a rendelkezésére állhattak. Már
volt rajta Clear-Home, és Inst-Del billentyű is. Ezzel jót lehetett játszani, de
komoly, sokáig tartó munkához kicsit kényelmetlen volt (…mai szemmel! Akkor a
technika csúcsát jelentette!), bár a feleségem egy ilyenen írta a doktoriját, és
nagyon élvezte, hogy mennyivel jobb, mint egy írógép!
A C64 nagyon sikeres volt, de persze megjelent sok más típus is, én itt egy
Sinclair ZX Spectrum géphez tartozó Keyboard-ot mutatok, ami már majdnem olyan,
mint a maiak.
A
képen nem olvashatóak a jelek, de az már látszik, hogy bal oldalon 10 funkció
billentyű van, jobb oldalon pedig már van külön hely a numerikus gomboknak. Ez
utóbbit egyértelműen a felhasználók visszajelzései miatt fejlesztették ki. A
gépeket ugyanis egyre több munkahelyen kezdték alkalmazni, és általában nagyon
sok számot kellett bevinni a dolgozóknak. A számok eredetileg a betűk fölött egy
sorban voltak csak (ma is ott vannak), és ezek ütögetése sok karmozgást
igényelt. Így, hogy a számokat a jobb kéz előtt összegyűjtötték, sokkal
kényelmesebb volt a munka.
És jött az IBM XT!
Így
nézett ki, és ilyen volt a csatlakozója. Amint azt láthatják, a funkció
billentyűk még mindig baloldalon vannak, a többi nagyjából olyan, mint ma. Ebben
a korban (1986-1988) már annyiféle igény jelent meg a gépekkel kapcsolatban,
hogy a keyboard-ok fejlődése is több irányban indult. A gépek többsége a 101
gombos angol ABC-t tartalmazó klaviatúrával került a boltokba. Nemsokára az
egyes országok kikövetelték a speciális karaktereket maguknak, ami 104 gombig
terjedt általában, de készültek 130 gombos programozható billentyűzetek is.
Aztán jöttek a laptopok, ahol kevés volt a hely. A konstruktőrök legnagyobb
bánatára az emberi ujjakat nem lehetett kisebbre venni, így a gombok számát
kellett csökkenteni. Elkészültek a 90 gombos
változatok,
persze ezeken egy gomb több funkciós lett.
Ekkorra már kialakult a billentyűzetek működése is, ami azóta sem változott. Nem
gondolnánk, de a billentyűzetek is külön processzort tartalmaznak. Ez állandóan
figyel, billentyű-leütéskor elkészít egy azonosítót (ú.n. scan-kódot), majd
megszakítási kérelmet küld a gép processzorának. Ha megkapja, küldi a kódot. A
processzor két dolgot tehet, ha vezérlő billentyűt ütöttek le (pl.:Enter), akkor
végrehajtja a parancsot, ha betűt, akkor egy pufferbe (ideiglenes tárolóba)
teszi, ahonnan a futó program kiveszi, és feldolgozza. Ifjú olvasóimnak írom,
hogy régen, ha egy kicsit gyorsan írt az ember, a gép elkezdett sípolni, ezzel
jelezve, hogy megtelt a puffer. Ilyenkor várni kellett, és nézni a monitort,
hogy mit fogadott még el a gép. Amikor azt kiírta, lehetett folytatni. Ma már
ilyen akkor sem történik, ha folyamatosan nyomunk egy gombot.
A klaviatúrák a 90-es években elérték mai formájukat.
A billentyű kiosztás mindig ugyanolyan. A gombok száma
általában 105, a Windows gomb miatt, és persze lehet plusz szolgáltatásokat,
vagy LED-eket rátenni. A legtöbb mai keyboard már ergonómiai szempontok
alapján készül, vagyis igyekeznek megemelni a csuklót, hogy könnyítsék a
tartós munkavégzést.
Végezetül nyújtok itt egy kis képgalériát a mai különleges
billentyűzetekből. Van hajlítható, érintős, kör alakú, és szinte minden, amit el
lehet képzelni. (A táska nem működik)
Eszembe jutott még valami. A 60-as években Bécsben mutatták be az első beszélő
számítógépet. Akkor azt jósolták, hogy még a 20. században megalkotják a
beszédértő számítógépet. Ez a jóslat ugyan nem tejlesült, de szerintem már nem
sok kell hozzá. Azt hiszem, akkor kezdődik majd a keyboard-ok alkonya.


