A mai irodákban is gépel valaki minden íróasztalon, de ez a csendes kattogás már nem nevezhető zajártalomnak. A fejlődés óriási volt. A mechanikus írógépet szabályosan csapkodni kellett, (különösen több példány esetén), a mai billentyűzeteknél pedig már az ergonómia könnyíti a számítógépes munkát.

A cikk kapcsán kicsit belemélyedtem az írógépek fejlődésébe is. Nem akarom ezt itt részletezni, de akit érdekelnek a fura, ötletes régi mechanikák, az keressen rá az írógépek történetére az Interneten. Érdemes.
Tehát a klaviatúrák. Nem véletlenül kezdtem az írógépekkel, hiszen az összes mai billentyűzetnek az az őse. Először csak a betűk és a számok voltak rajta betűváltóval, így lehetett kisbetűt és nagybetűt is írni. Volt rajta kocsi vissza (új sort kezdett), és semmi több. Ahogy már említettem, hangos volt és nagyon drága. A QWERTY kialakulása külön érdekesség:
Az írógépek billentyűzetkiosztását eredetileg egy Christopher Latham Sholes nevű amerikai feltaláló tervezte meg 1867-ben – ekkoriban mindenki mással együtt még ő is úgy gondolta, hogy az emberek csupán két ujjukat fogják használni a gépeléshez. 1878-ra azonban, amikorra kezdtek elterjedni a Sholes-szabadalom alapján megépített Remington-írógépek, nyilvánvalóvá vált, hogy a gépírók vakon dolgozva mind a tíz ujjukat használni fogják, úgyhogy egy Mrs. L. V. Longley nevű hölgy hamarosan ki is fejlesztette azt, amit ma QWERTY-billentyűzetnek nevezünk, és ami a technikatörténészek egyik kedvenc példájának számít. Ez azért van így, mert bár ez az elrendezés található meg immár a több százmillió mai számítógép billentyűzetén is, nehezen volna elképzelhető ennél rosszabb megoldás. Mrs. Longley-nek ugyanis nem az volt a célja, hogy könnyebbé, hanem az, hogy nehezebbé tegye a gépelést. Semmi rosszindulat nem volt benne, sőt, jót akart! Az akkori betűkarok ugyanis összeragadtak, ha túlságosan gyorsan ütötték le őket, úgyhogy mi sem tűnt logikusabbnak, mint egy olyan kiosztást választani, ami a lehető leginkább lelassítja a munkát. És ha egyszer már ez terjedt el, akkor annak ellenére is egyeduralkodó maradt mind a mai napig, hogy az ergonómus August Dvorak már 1936-ban kidolgozta az angol nyelv hanggyakoriság-eloszlása alapján a lehető legkönnyebben használható megoldást.
Még mindig az írógépeknél maradva, nagy változást hozott az elektronikus írógép, amelyet már nem kellett erővel ütni, csak szépen lazán, és a későbbi típusok tárolni is tudták a szövegeket, tehát az utoljára begépelt szöveget magától újra legépelte a gép.
A számítógépek megjelenése legalább akkora változás volt, mint az első írógépé. Nem kellett vesződni a javításokkal, új betűtípusok jelentek meg, háttérszín, betűszín, keretezés, margó, behúzás, 4-féle tabulátor, hogy csak a legfontosabb luxust említsem, amit a számítógép nyújtani tudott. De milyen volt a billentyűzete?
Az általam először látott billentyűzetet láthatják a baloldali képen. Úgy hívták: Commodore 64.
Időzzünk el itt egy kicsikét. Az alsó hosszú billentyű a szóköz volt. Kétoldalt volt rajta Shift,

ami az írógép betűváltójának felelt meg. Az Entert még Return-nek hívták, az Esc pedig Restore volt. A Ctrl már helyet kapott rajta, de az Alt még nem. (Szerintem mindenki tudja, de leírom, ezek a gombok önmagukban semmit sem csinálnak, de megváltoztatják a többi gomb jelentését.) Az összes billentyű kétfunkciós volt, amik között a Shifttel lehetett váltani. Jobb oldalon már megjelentek a funkció billentyűk (4 db, de ezek is 2 jelentésűek voltak, így F1-F8-ig), amelyek a programok fejlesztőinek a rendelkezésére állhattak. Már volt rajta Clear-Home, és Inst-Del billentyű is. Ezzel jót lehetett játszani, de komoly, sokáig tartó munkához kicsit kényelmetlen volt (…mai szemmel! Akkor a technika csúcsát jelentette!), bár a feleségem egy ilyenen írta a doktoriját, és nagyon élvezte, hogy mennyivel jobb, mint egy írógép!
A C64 nagyon sikeres volt, de persze megjelent sok más típus is, én itt egy Sinclair ZX Spectrum géphez tartozó Keyboard-ot mutatok, ami már majdnem olyan, mint a maiak.

A képen nem olvashatóak a jelek, de az már látszik, hogy bal oldalon 10 funkció billentyű van, jobb oldalon pedig már van külön hely a numerikus gomboknak. Ez utóbbit egyértelműen a felhasználók visszajelzései miatt fejlesztették ki. A gépeket ugyanis egyre több munkahelyen kezdték alkalmazni, és általában nagyon sok számot kellett bevinni a dolgozóknak. A számok eredetileg a betűk fölött egy sorban voltak csak (ma is ott vannak), és ezek ütögetése sok karmozgást igényelt. Így, hogy a számokat a jobb kéz előtt összegyűjtötték, sokkal kényelmesebb volt a munka.
És jött az IBM XT!

Így nézett ki, és ilyen volt a csatlakozója. Amint azt láthatják, a funkció billentyűk még mindig baloldalon vannak, a többi nagyjából olyan, mint ma. Ebben a korban (1986-1988) már annyiféle igény jelent meg a gépekkel kapcsolatban, hogy a keyboard-ok fejlődése is több irányban indult. A gépek többsége a 101 gombos angol ABC-t tartalmazó klaviatúrával került a boltokba. Nemsokára az egyes országok kikövetelték a speciális karaktereket maguknak, ami 104 gombig terjedt általában, de készültek 130 gombos programozható billentyűzetek is. Aztán jöttek a laptopok, ahol kevés volt a hely. A konstruktőrök legnagyobb bánatára az emberi ujjakat nem lehetett kisebbre venni, így a gombok számát kellett csökkenteni. Elkészültek a 90 gombos változatok, persze ezeken egy gomb több funkciós lett.
Ekkorra már kialakult a billentyűzetek működése is, ami azóta sem változott. Nem gondolnánk, de a billentyűzetek is külön processzort tartalmaznak. Ez állandóan figyel, billentyű-leütéskor elkészít egy azonosítót (ú.n. scan-kódot), majd megszakítási kérelmet küld a gép processzorának. Ha megkapja, küldi a kódot. A processzor két dolgot tehet, ha vezérlő billentyűt ütöttek le (pl.:Enter), akkor végrehajtja a parancsot, ha betűt, akkor egy pufferbe (ideiglenes tárolóba) teszi, ahonnan a futó program kiveszi, és feldolgozza. Ifjú olvasóimnak írom, hogy régen, ha egy kicsit gyorsan írt az ember, a gép elkezdett sípolni, ezzel jelezve, hogy megtelt a puffer. Ilyenkor várni kellett, és nézni a monitort, hogy mit fogadott még el a gép. Amikor azt kiírta, lehetett folytatni. Ma már ilyen akkor sem történik, ha folyamatosan nyomunk egy gombot.

A klaviatúrák a 90-es években elérték mai formájukat.
 

Végezetül nyújtok itt egy kis képgalériát a mai különleges billentyűzetekből. Van hajlítható, érintős, kör alakú, és szinte minden, amit el lehet képzelni. (A táska nem működik)
Eszembe jutott még valami. A 60-as években Bécsben mutatták be az első beszélő számítógépet. Akkor azt jósolták, hogy még a 20. században megalkotják a beszédértő számítógépet. Ez a jóslat ugyan nem tejlesült, de szerintem már nem sok kell hozzá. Azt hiszem, akkor kezdődik majd a keyboard-ok alkonya.