A kezdetek

Nem hiszem, hogy sokan vannak, akik tudták, hogy az első már videónak nevezhető készülék 1952-ben készült el Angliában. A BBC-ben volt a próbaüzem. Ez a gép egy vékony acél szalagot használt, óriási (530 cm átmérőjű) tekercséről 510cm tekeredett le másodpercenként. Elkészítői hat évig fejlesztették, mégis elavult technológiának számított, amikor 1956-ban az Ampex cég megjelent az Ampex VRX1000 modellel (jobbra). Ez 5,1 cm-széles szalagra vette a mágneses jeleket, és még 50000 dolláros ára mellett is az első üzletileg sikeres készüléknek számított. Persze nem otthonra készült, de a nagyobb cégek, televíziók, filmgyárak meg tudták fizetni.

Itt térnék vissza arra, hogy hátránya is volt a technológiának. Egyrészt, mivel a szalag minden lejátszáskor, és felvételkor dörzsölődik, romlik a minősége, sokkal kevésbé tartós, mint a filmszalag. Másrészt egészen addig egy film, vagy műsor összes felhasznált anyaga hátramaradt az utókor számára, hiszen a filmszalagot nem lehet törölni. Az új technikával viszont a műsorkészítés segédanyagai teljesen eltűntek, sőt az olyan kész produkciók is, amelyek nem feleltek meg bírálóik szerint.

A későbbi VHS-t gyártó JVC is versenyben volt, már 1955-ben kísérletezett videófelvevővel.

A következő lépcsőfok a Philips EL 3400 volt 1963-ban (balra), valamint a SONY PV100-asa. Ezt már nemcsak a filmeseknek, hanem orvosi, oktatási célokra, valamint a légitársaságok számára készítették.

Ó, azok a csodás 60-as évek! Én akkor voltam gyerek, és tudom, hogy – bár alig láttunk fejlett technikát, a TV, rádió, mozi, és a hajszárító volt a csúcs – de hallottuk a híreket az űrtechnikáról, a számítógépekről, és a videókról is. Ekkor úgy tűnt, a fejlődés olyan gyors lesz, hogy Asimov fejlett világai fognak megvalósulni pár évtizeden belül.

Nézzék el ezt a kis kitérőt, máris visszatérek a témához.

Tehát 1963. Bár az audió- és videó magnók még sokáig szalagosak voltak, ekkor már elkészült az első kazetta is. Ez később teljesen kiszorította a szalagot, kényelmesebb és tartósabb volt annál.

Videók otthonra!

Ugyancsak 1963-ban lépett a piacra a Telcan cég egy otthoni használatra szánt videómagnóval. 60 fontba került, és csak 20 perces fekete-fehér film rögzítésére volt alkalmas. 1965-ben egyszerre jelent meg a Sony, az Ampex (jobbra), és az RCA saját fejlesztéseivel, amelyek már mind 1000 dollár alatt voltak, és az otthoni felhasználást célozták meg.

A JVC 1969-ben készítette el a világ első kétfejes videófelvevőjét, de ez az év másról is nevezetes, ekkor mutatták be a Sony U-matic videójának prototípusát.

Végül is csak 1971-ben lehetett megvásárolni, de ez volt az első olyan készülék, amely már esélyes volt arra, hogy végül szabvánnyá váljon (balra). Kazettás volt, 60 percet volt képes fölvenni és lejátszani kiváló minőségben. Nem sokkal később megjelent az U-matic-S, kisebb és olcsóbb, 20 perces idővel, majd a 80-as évek elején a High-Band változat, amely egyértelműen a legjobb minőséget nyújtotta a világon. Népszerű is lett.

Talán nem sokan tudják, hogy az U-matic-ot nemcsak videózásra használták, hanem digitális hang tárolására is. A Sony PCM-1600 adaptere a hangok analóg jelét digitálissá alakította, majd ezt a jelet fényfelvillanások formájában tárolta a kazettán.

U-matic készüléke máig sok stúdiónak van, főleg a régi anyagok kezeléséhez.

A másik szabványesélyes formátum a Philipstől származott. 1970-ben dobták piacra a VCR-t, de N1500-nak is hívják a felvevő típusa miatt (jobbra). Ezt a Grundig és a Loewe is támogatta. Egy órát tudott rögzíteni, és 1975-től digitális időzítőt is tartalmazott, amivel kényelmesen lehetett beállítani a felvételek idejét. Bár drágának számított, sok intézmény vásárolt belőle.

1972-ben az USA-ban elindult az első videókölcsönző is. A nagy mozifilmeket postán lehetett megrendelni, és megtekintés után visszakerült a kereskedőhöz. Ez a 80-as, 90-es években nálunk is nagy üzlet volt.

Harc a szabványért

Bár a fenti két típus is népszerű volt, az igazi nagy formátum háborút a Sony Betamax (1975), és a JVC VHS (1976, majd 1977 az USA-ban) vívta. A Betamax a jobb minőséget nyújtotta, a VHS viszont a hosszabb lejátszási időt. 1978-ban már kaphatók voltak az E30, E60, E120, E180 kazetták, és nemsokára megjelent az E240 is, ami már 4 óra felvételét és lejátszását biztosította. A digitális időzítéshez először külön adapter kellett, később beépítették a készülékekbe. A versenyt a VHS nyerte, a 80-as évektől ez terjedt el az egész világon. (lent balra egy Betamax, jobbra egy VHS készülék)


1978-ban a Philips megpróbált kihívója lenni a két nagynak a Video 2000 típussal (jobbra). A felvételi idő 8 óra volt, amit később megdupláztak, mégsem tudott elterjedni.

Tömeges elterjedés

A 80-as években aztán néhány év alatt tömegtermékké vált a videólejátszó az egész világon, sőt még a kamerák sem kerültek elérhetetlenül sokba. Mindenki örült, kivéve a szerzői jogokat érvényesíteni nem tudó filmeseket. Az emberek tömegével készítettek másolatokat kedvenc filmjeikről mindenféle költség nélkül. Egyre kevesebben jártak moziba is. Nem csoda, ha ekkortájt megjelent a másolásvédelem is a gyári kazettákon. Ezek olyan jeleket adtak a felvevőnek, amelyek a felvételt élvezhetetlenné tették.

Persze a TV-műsorok felvétele továbbra is teljesen legális volt.

Ma már nem is emlékeznek az emberek arra, hogy az ellenséges kapitalista és szocialista tábor két különböző TV szabványt használt, az egyik a PAL, a másik a SECAM volt. Ebből adódóan a nyugaton drágán megvett videó sokszor csak rossz minőségű felvételt készített itthon. Persze az óriási kereslet itt keleten kikényszerítette a megoldást, és megszülettek a multi standard készülékek.

A hanyatlás

A szabvány megszületése után csak 20 év telt el, és elkezdődött a VHS hanyatlása. A megjelenő DVD, az olcsó DVD-lejátszók elterjedése meghozta a videók alkonyát. Az USA-ban 2003-ban előzte meg a DVD kölcsönzése a VHS-t. Ma már az új generáció nem is hallott a VHS–ről, videó kameráról. Ha megnézik a „Vissza a jövőbe” című filmet, lehet, hogy nem is értik, miféle készüléket használ a doki a felvételhez. Vajon mikor írok múlt időben cikket a DVD-k fejlődéséről?