Van egy olyan asszociációs játék, amelynek a lényege, hogy kinek mi jut először
eszébe valamiről. Ha ez a valami a vonalkód, akkor az emberek nagy többségének
egy bolt pénztára jut az eszébe, hosszú sor, egyenletes pittyegések, néha egy
kis szünet. Pedig ennél
sokkal többet jelent: a termékek egyedi azonosítását.
Vonalkód, RFID a tárgyak azonosítói
Szokás szerint kezdjük a történettel. Még a nyolcvanas évek elején is
rendeztek Amerikában pénztáros versenyeket, ahol az nyert, aki adott mennyiségű
árut gyorsabban ütött be a gépbe. Ekkor már léteztek a vonalkód olvasók, csak
olyan drágák voltak, hogy még a nyugati világban is ritkaságszámba mentek.
Már az ötvenes években felvetődött géppel olvasható kódok alkalmazása.
Amerikában először vasúti kocsikon, majd a posta járművein próbálták ki. A
vonalkód, mint termék azonosító címke, 1966-ban működött először. Persze, ez sem
terjedt el addig, amíg nem született rá szabvány. 1973. április elsején vezették
be a UPC-t, a Universal Product Code szabványt. Ettől kezdve már csak az
anyagiak vetettek gátat a vonalkódok terjedésének, ugyanis a kódot olvasó
pénztárgépek még a világ gazdagabbik felén is nagyon drágának számítottak. Ahogy
a technika világában szokás, az árak csökkentek, a gyártók versenyeztek, a
vonalkódok pedig terjedtek. Nyugaton a nyolcvanas években, itt keletebbre a
90-es években vált általánossá az alkalmazásuk.
De mire is jó ez? A pénztáros nem kap ínhüvelygyulladást, és gyorsabban
halad a sor. Ennyi??? Távolról sem! Ez a technika óriási logisztikai
hatékonyságot eredményezett! Átlagban 40% - kal csökkentek a raktárkészletek! A
raklapok, szállító eszközök, csomagolók is vonalkódosak, azonosításukkal egy
hetedével csökkentek a szállítási idők. A gyártásnál a selejt lecsökkent, mivel
a minőségbiztosítás, a technológiák betartása is pontosan nyomon követhető.
Bármilyen probléma esetén azonnal tudható, hogy mely terméket kell levenni a
polcról, és visszavonni.
Mindez egyetlen kóddal elérhető? Igen. Ugyanis a kód csak azonosít, de ezzel az
azonosítóval a gyártó számítógépében tetszőleges mennyiségű adathoz férhetünk
hozzá. Olyan ez, mintha otthon vezetnénk egy füzetet a dolgainkról. A füzetben
minden tárgy egy oldalt kap, amelyben hosszú, részletes leírás található. A
tárgyakra elég csak a füzet oldalszámát felírni.
Nézzük akkor konkrétan a vonalkódot!
A
képen látható kód 1D-s, azaz a jelek egyvonalban követik egymást. Általában nem
a fekete, hanem a fehér részeket figyeli az olvasó (hiszen ezekről verődik
vissza a fény), de vannak inverz olvasók is. A kódok alá sokszor a kódolt
számsort is odaírják, hogy sérülés esetén is azonosítani lehessen a terméket.
Maga a kód már régen nem az eredeti UPC szabványt követi, a sok létező szabvány
közül a legelterjedtebb az EAN 13. Ez egy 13 jegyű számot kódol. A
tizenharmadik jegy egy ellenőrző jegy, ami a kód épségét és valódiságát hivatott
garantálni. A többi 12 jegyből az első 3 az ország kódja. Magyarországé az 599.
A többi jegy a gyártóé. A gyártók megvásárolnak számjegytartományokat, amelyeket
aztán tetszésük szerint használhatnak a termékeik azonosítására. Tipikus példa
lekódolni a dátumot, a műszakot, esetleg a gyártósort. Persze, lehet a színt, a
minőségi osztályt, vagy bármit. A kódszámok kiosztásának helyes stratégiája
rengeteg hasznot hozhat a cégnek! A fent említetteken kívül például statisztikák
készíthetők egy-egy termék eladhatóságáról, a piac változásairól, amelyeket
felhasználva a vállalat gyorsan képes reagálni a külső hatásokra.
Létezik 2D-s vonalkód is, ezt mutatja a kép.
Amint
az látszik, a kép sorokra van osztva, és minden sor kis négyzeteket tartalmaz,
amelyek vagy sötétek, vagy világosak. Ehhez is létezik megfelelő olvasó.
Nyilvánvaló, hogy így sokkal több adat tárolható az árun, de az is látható, hogy
egy ilyen kód sokkal sérülékenyebb, mint az előző.
A kódok felhasználási köre egyébként széleskörű. Az áru azonosítón kívül:
garancia címkét, ebédjegyet, adattáblát, rajtszámot, azonosító kártyát, ruhába
varható textil címkét, csuklócímkét betegazonosításhoz kórházaknak, leltári
azonosítót, csomagoló címkét, konferencia kitűzőt, részvénytársasági
szavazócédulát és még sok minden mást készítenek vonalkóddal. Előnye az
olcsósága, és hogy vizuálisan is azonosítható. Hátránya, hogy minden
védelem nélkül olvasható, szennyeződés, sérülés esetén olvashatósága romlik.
Amint azt az áruházakban már mindenki láthatta, kétféle olvasót használnak:
beépítettet, és kézit (a képeken).


Most következik a címben szereplő rövidítés, az RFID.
Ez egy elektronikai rendszer, amely szintén a tárgyak azonosítását végzi. A
tárgyon van egy adó készülék,
amely egy memória chip, és egy rádióadó egybeépítve, és persze, kell egy
megfelelő vevő, amelyik veszi az adást, így hozzájut a memóriában tárolt
adatokhoz. Ebből is van többféle. A passzív nem tartalmaz elemet, az energiát a
vevő rádióhullámai szolgáltatják. Ez olcsó, de csak kis távolságon belül
alkalmazható, ráadásul víz, vagy fém tárgyak zavarják a működést. Az aktív
készülék adója és vevője is tartalmaz elemet, vagy akkumulátort. Ezek közül is
van folyamatos, vagy szakaszos működésű, de van olyan is, amelyet a vevő
„ébreszt fel”, és csak akkor ad, ha van a közelében vevő. Hatótávolságban is
széles a skála. Ha csak egy áruházi „lopásgátló” kell, akkor elég fél méter, de
ha egy drága autó helyzetét kell figyelni, akkor akár 100m-es hatótávolság is
kellhet.
A
felhasználási terület a fentiekből adódik: Tárgyakat figyelünk vele. Ezek
lehetnek vasúti kocsik, nagy értékű konténerek. Az ilyen követő eszközöket
beacon-nak nevezik, a helymeghatározó rendszer neve pedig
real-time locating system = RTLS.
Az RFID másik alkalmazási területe pl. a beléptető,
és az autópálya fizető rendszerek.
Ha az alkalmazás teljes skáláját végig szeretnénk nézni, előbb a készülék
megjelenését kell megbeszélnünk. Ez ugyanis szinte tetszőleges. Meglepően kicsi
helyet foglal. Lehet egy felragasztható címkén, vagy akár egy kapszulában. Ebből
következően van orvosi alkalmazása is, például mérhet bizonyos értékeket, és
információt, vagy riasztást küldhet az orvosnak. (lásd a képeket).


Ez jól hangzik, de az első alkalmazások (2005 körül) bíztató eredményei után
jelentkeztek hátrányok is (2007-ben vizsgálták), ugyanis a rádióhullámok
zavartak bizonyos orvosi eszközöket, pl.:pacemaker, újraélesztő készülék, stb.
Mivel a vonalkód, és az RFID is azonosításra szolgál, érdemes összehasonlítani
őket:
-
A vonalkód leolvasásához közvetlen rálátás
szükséges, az RFID-hez nem.
-
Egyszerre csak egy vonalkód olvasható le,
RFID-ből egyszerre több is.
-
A szennyezett, vagy sérült vonalkód nem
olvasható, az RFID durva, piszkos környezetben is működik.
-
A vonalkód csak egy azonosítót tárol, az RFID
akár több ezer bájtot is tárolhat.
-
A vonalkód információ-tartalma nem módosítható,
az RFID-é igen.
Nos, úgy néz ki, mintha az RFID klasszissal jobb lenne. Mint annyi más esetben,
itt is a célszerűséget kell figyelembe venni. A vonalkód először is sokkal
olcsóbb. Nagyon visszaesne sok termék eladása, ha jelentősen drágulna az RFID
miatt. Másrészt a napi fogyasztás árucikkei csak 1-2 napig vannak a boltban -
miért kellene a tejre vagy a kenyérre RFID? Az, hogy a vonalkód nem módosítható,
pedig sokszor előny, így biztosan az eredeti gyártói azonosító van rajta. Tény,
hogy sokszor előfordul, hogy az olvasó nem tudja kiolvasni a kódot, de végül is
kivárható, amíg a pénztáros beüti a számokat. A drága kocsik figyelésére pedig
valóban az RFID a jó választás (hogyan is működne az vonalkóddal?).
Válasszon a következő webes olvasók közül: