A Kingston története

"Az egyetlen pillanat, amelyet nem mulaszthatunk el,

a siker előtti utolsó próbálkozás pillanata."

(Wiliam Strong)

Kevesen tudják, de a Kingston is garázsvállalkozásként indult a Szilícium-völgyben. 1982-ben összefogott két kínai származású jó barát – a shanghai John Tu és a taiwani David Sun (jobbra, az alapításkor és ma) - és egyikük garázsában az akkor futó DEC Systems rendszerekhez forrasztottak memóriákat, majd azokat személyesen szállították le a megrendelőknek. Négy év múlva már 9 millió dolláros forgalmat bonyolítottak le, persze már nem a sufniból. A cég neve: Camintonn Co. volt. A két fiatal üzletember ekkor úgy döntött, eladják a vállalatot, és a pénzt a tőzsdén kamatoztatják.

Az alapítás:

Az 1987-es tőzsdekrach őket sem kímélte. Szinte a teljes vagyonuk odalett. Ekkor búskomorságba is süllyedhettek volna, Tu és Sun azonban új lehetőséget láttak a régi tevékenységükben. Ekkor volt felfutóban a PC-piac, és állandó memóriahiánnyal küzdött. Ők egyedi SIMM (single in-line memory module) memóriát terveztek (balra), melyre alapozva 1987 októberében, 4000 dollárból beindították új vállalkozásukat, a Kingston Technology Company, Inc.-et. Cégüknek egyébként sem a „king”-hez, sem a „stone”-hoz nem volt semmi köze, a névválasztás mégis jó volt, aki nem ismerte őket, tradicionális angolnak is gondolhatta volna, ami bizalmat ébresztett az emberekben. (Lent a logók változása 1989-től a kilencvenes éveken át mostanáig.)

Kettejük közül John Tu volt a pesszimistább. Ő úgy gondolta, hogy a memória hiány nemsokára megszűnik, és frissen alapított cégük nem bír talpon maradni egy évnél tovább. Egy Jaguar autóban fogadott is erre barátjával. Vesztett. Az első év 12,8 millió dolláros forgalmat hozott, a második 36,5 milliósat, David Sunnak pedig lett egy Jaguarja.

Közbevetőleg, a kedves olvasó ezen a webhelyen megtalálhatja az informatika legnagyobbjait, mindegyiknek érdekes a története, de kevés olyan van, amelynek egyénisége lenne. Mindenképpen ide tartozik a HP, a legendás „HP-way” üzletpolitikájával, vagy a Google a fantáziadús munkahelyeivel, és ide tartozik a Kingston is. A vállalat sok mindenben kiemelkedett a többiek közül. Először adott élettartam-garanciát a termékeire. Rengeteget költött a tesztelésekre, viszont így szinte száz százalékban hibátlan termékeket gyártott. 24 órás szállítási határidőt vállaltak, és hatékony szervizhátteret építettek ki.

A vevők mellett a cég igen nagy figyelmet fordított az alkalmazottaira is. A dolgozók kb. 30%-kal kerestek többet az iparág más vállalataiban tevékenykedőknél, éves lemorzsolódásuk pedig 2% körüli volt. Ráadásul a Kingston előszeretettel foglalkoztatott az amerikai kisebbséghez tartozó munkásokat, spanyol-ajkúakat, kínaiakat, vietnamiakat. Munkavállalói kétharmadát ilyen dolgozók tették ki.

Két évvel az indulás után, 1989-ben processzor-bővítéseket is kezdtek kínálni. A rákövetkezendő év újabb lökést adott a Kingstonnak. Ekkor jelent meg a Windows operációs rendszer új, 3.0-ás változata, amely az eddiginél több memóriát igényelt. Az értékesítés újra szárnyalt, így 1990-ben több mint 87 millió dolláros forgalmat sikerült elérniük. Ezt követően a szerverek növekvő memóriaigénye lódította meg a piacot, ami '91-ben 140 millió dolláros forgalomhoz juttatta a Kingstont. A vállalat dolgozóinak száma ekkor kb. 110 fő volt.

1993-ban tovább bővítettek: bevezették a termékkínálatba a különféle számítógépes tárolóegységek gyártását is DataTraveler és DataPak néven.

Az első milliárd:

1994-ben vált lehetővé a vállalatok számára az ISO9000-es minősítés megszerzése: a Kingston ezt még ebben az évben meg is kapta. Egy év múlva a forgalom átlépte a bűvös 1 milliárd dollárt (1,3 milliárd volt). Jellemző a cégre, ahogyan erre reagált: Amerika vezető üzleti lapjaiban „Thanks a Billion!” (Milliárdszor köszönjük!) címmel hirdetéseket tettek közzé, melyben a vállalat összes dolgozójának és beszállítójának egyenként, név szerint megköszönték a munkáját. (Jobbra a tesztelőüzemük látható.)

Terjeszkedés:

A ma már globális vállalat a 90-es évek közepén kezdett terjeszkedni. Először Münchenben, majd Párizsban nyitottak irodát. Eközben persze mindig új és új fejlesztésekkel rukkoltak elő, mint például három új Ethernet adapter, vagy a TurboChip 133 processzorbővítés, amely az erősebb 486-os processzorokat az akkori 75 MHz-es Pentiumok szintjére tornázta. Ekkoriban váltotta fel az EDO RAM a régóta használt FPM-et, amely 10-15%-kal gyorsabb elérést tett lehetővé a CPU számára. A teljesítményre szükség is volt, hiszen ezek voltak az új operációs rendszer, a Windows 95 elterjedésének évei.

1996-ban visszaesés következett be az addig szárnyaló bevételekben, mivel a memóriaárak drámaian csökkentek. A Kingston az OEM-piacban látta a lehetséges kiutat, és olyan cégeknek gyártott modulokat, mint például a Compaq, a Sun Microsystems és az IBM.

1996-ban látszólag értelmetlen lépés következett a cég életében. Az egyre sikeresebb Kingston részvényeinek 80%-át felvásárolta egy japán vállalat, a Softbank Corporation. Ez a cég a világ legnagyobb számítástechnikai lap-, és könyvkiadója volt, valamint Japán legbefolyásosabb szoftver- és számítógépalkatrész-forgalmazója. Többségi részesedését 1,5 milliárd dollárért szerezte.

A Kingston dolgozói ebben az évben szokatlanul magas karácsonyi jutalmat vihettek haza: fejenként 75 ezer dollárt.

A következő évben fejlesztési tervet fogadtak el, amely új gyáregységek építését célozta Európában és Ázsiában. A boltokban és a Kingston kínálatában megjelent a még gyorsabb SDRAM, amely szinkronizálható volt a processzor órajelével, és 66-133 MHz-es változatokban készült. A modulok árai tovább csökkentek, egy év alatt 80%-os esést produkálva. 1999-ben már a Direct Rambus memória (RDRAM) volt a sláger, amely 1,6 GB/mp-es adatátvitelével megduplázta az addigi teljesítményt.

Az árak esése azt eredményezte, hogy azok a gyártók, amelyeknek nem főprofiljuk volt a memóriagyártás (pl.: IBM), kivonultak a piacról. Ugyanebben az évben John Tu és David Sun visszavásárolta a céget a Softbanktól, a korábbi vételár alig egyharmadáért. (Azért ezt csak zsenik tudják megcsinálni!)

Új évezred:

Az évezred fordulóján a Kingston is bevezette a DDR SDRAM-ok gyártását, amelyek egy processzor órajelciklusának emelkedő és csökkenő szélén is képesek voltak adattovábbításra, újabb jelentős sebességnövekedést elérve. Innen a nevük is, Double Data Rate – dupla adatmennyiség. A vállalat 2004-ben kezdte gyártani az új foglalatos DDR2, majd 2007-től a jelenleg is futó DDR3 modulokat (jobbra).

2002-ben a Fortune magazin ötödszörre választotta be a céget a „100 vállalat, ahol jó dolgozni” listára. Ugyanebben az időben a Kingston egy saját fejlesztésű tesztelőegységet vezetett be, amely a korszak legmodernebb technológiáját képviselte. Komoly tesztelési kapacitásuknak köszönhetően még ebben az évben bevezették a nagy körültekintéssel válogatott HyperX memóriacsaládot. A világ jelenlegi leggyorsabb DDR3 memóriája is a Kingston-műhelyből került ki 2400 MHz-es órajellel.

Flash memóriák:

Ebből a szempontból nem olyan patinás a cég múltja. Csak 2003-ban fordultak a flash kártyák irányába, holott az első darabok már közel egy évtizede a piacon voltak. A vásárlók főleg az ezredforduló időszakában kezdtek a digitális fényképezés, és persze a flash kártyák felé fordulni, amelyek akkor már az elsődleges adathordozónak számítottak ezen a piacon. A vállalat minden típussal képviseltette magát: első kártyájuk kapacitása 64 MB körüli volt, ám ez gyorsan emelkedett. Ma már 64 GB-nál jár a gyártó – nemrég jelentették be Class10 sorozatú SDXC kártyájukat (a képen).

A memóriagyártásban szerzett komoly hírnevének köszönhetően a Kingston nagyon gyorsan behozta a késlekedést, és pár év alatt a világ egyik legnagyobb flashkártya-gyártója lett.

A másik új ágazat a 2000 után megszülető USB pendrive-ok piaca volt, ahol a Kingston a hordozható tárolóeszközöknek szánt régi nevet, a DataTravelert vette elő. Jelenleg több mint egy tucat különböző pendrive-termékvonalat gyártanak az apró Mini10 sorozattól a jelszóval védett Locker+ szérián át a 2010 márciusában piacvezető kapacitásúként beharangozott, 256 GB-os DataTraveler 310-ig.

A flash eszközökön belül új szegmens az SSD meghajtóké, amelyben az SSDNow széria négyféle változatát kínálja a cég, 30-512 GB-os változatokban.

2008 – a válság:

Ez a válság a memóriagyártókat is érintette. Az volt a különbség az előző recesszióhoz képest, hogy ez már egy letisztult piacon söpört végig. Már nem voltak olyan cégek, amelyek ezt a szegmensüket leépíthették volna, mivel minden résztvevőnek ez volt a fő profilja. Ebben a versenyben egyértelműen a háttér, a vállalat erőssége döntött, a Kingston pedig nagyon erős volt. Bár csökkentek az árak és csökkentek a bevételek, mégis erőteljes terjeszkedésbe kezdett. Ez ugyan sokba került, de ezzel a cég úgy jött ki a válságból, hogy a memóriapiac nagy részét ő tartja a kezében.

„Mindig is a hatékonyság javítását tartottuk szem előtt, erre még inkább szükségünk volt ezekben a nehéz időkben. A vihar még nem ült el, de mi továbbra is előre haladunk. Mivel az alkalmazottaink ugyanolyan elszántak, mint John és jómagam, és mert a partnereink, forgalmazóink valamint vásárlóink folyamatos támogatását élvezhetjük, úgy érezzük, minden jól fog alakulni” – mondta David Sun, a Kingston társalapítója.

A mai vállalat:

A Kingston jelenleg több mint 4000 dolgozónak ad munkát világszerte, éves bevétele pedig több mint 4 milliárd dollár. Gyárai vannak az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Írországban, Kínában és Taiwanban. A DRAM modulok terén magasan a legnagyobb, 40% körüli részesedéssel rendelkezik. A második helyezett A-Data csak kb. 8%-os részesedést tudhat magáénak. A flash memóriák terén a világ egyik legnagyobb gyártója – az USB pendrive-ok eladásában első, a flash memóriakártyák piacán pedig harmadik.

Ha megengednek végül egy személyes megjegyzést: jó volt erről a vállalatról írni. Tisztességesen játszik, van egyénisége, oda figyel a dolgozóira, és mégis első tud lenni a világban. Jó látni, hogy ez lehetséges.