Az Epson

Közzétéve: 2009.09.06.

Érdekességek
KI-KICSODA az informatikában
Legendás IT cégek
A Bell Telephone Laboratories történeteA Commodore legendájaA Creative Labs (Sound Blaster) történeteA Google történelemA Kingston történeteA NetscapeA SiemensA YahooAlcatelAz ACERAz AdobeAz AMD (Advanced Micro Devices) történeteAz EpsonAz IBM történeteAz INTELAz LGAz SAP érdekességeiCisco SystemsHTC a feltörekvő mobil gyártóKibataro Oki, és az OKI vállalatLenovoLexmarkMotorolaPhilipsSamsungSkypeSony - EricssonTulip ComputersWestern Digital
Protokoll mindenkinek
Az Epson

„Mindig egy fél lépéssel mások előtt járj!”

(Kintaro Hattori, az Epson elődjének alapítója)

Az Epson japán vállalat. Aki ezt a cikket olvassa, ne számítson a megszokott üzleti és technikai zsenik amerikai típusú érvényesülésére. Azt hiszem, először Japán háború utáni fejlődését kell legalább nagy vonalakban érinteni.

Japán

A háború óriási pusztítást okozott Japánban, ráadásul az ország a gyarmatait is elvesztette, ahonnan nyersanyagokat kapott. Még a lakosság élelmiszer ellátását sem tudta önerőből biztosítani. Az első években a nyertes fél, az USA irányította a fő folyamatokat. A későbbi háborúk kirobbanásának megelőzésére demokráciát és piacgazdaságot „vezettek be”. Az amerikaiak nem rajongtak Japán fejlesztéséért, de amikor a Szovjetunió ellenségessé, Kína pedig kommunista országgá vált, érdekükben állt Japán megerősítése. 1948-ban elengedték a hadi jóvátételt, majd úgy döntöttek, hogy Japánnak meg kell állnia a saját lábán. Az állam kiadásait drasztikusan csökkentették, és a japán Yen értékét 1 USD=360 JPY értéken stabilizálták. Ez volt az átváltási árfolyam 22 évig és ez volt a japán áruk olcsóságának és export képességének a fő oka.A japán ipar fejlesztése ugyanúgy indult, mint sok más országban a világon: Energiatermelés, nehézipar, újjáépítés. A fejlesztés koordinálására létrehozták a MITI-t (Külkereskedelmi és Ipari Minisztérium), vagyis a fejlődés állami irányítással folytatódott. Nyugati szemmel ez csőd. Az állam ugyanis végigviszi a döntéseit akkor is, ha azok tévesnek bizonyulnak. Ez volt az összes tervgazdálkodás hátulütője is. A MITI ezzel ellentétben jellegzetesen japán volt és jól működött, sőt működik mind a mai napig. Mik voltak a főbb különbségek?• Soha nem egy vállalatot támogatott, mindig többet, és vigyázott, hogy megmaradjon közöttük a verseny.

• Ha a versenyt nem látták elég élesnek, a támogatások fejében mindig magas követelményeket támasztottak, és nem hagytak kétséget a felől, hogy a támogatás egy határidő után megszűnik.

• A döntések meghozatalában a nagy vállalatok, akadémiák, kutató intézetek vezetői is részt vettek.

• A környezet változásaira gyorsan reagáltak. Például, a 70-es évek elején az olajválságra válaszul leépítették az energiafaló ipari óriásokat és támogatni kezdték azokat az ágazatokat, amelyek nagy szellemi hozzáadott értéket tartalmazó terméket produkáltak.

• Végül a vállalatoknak volt önállóságuk, több japán vállalat ért el világpiaci sikereket a MITI ellenében. Fogyasztói elektronika, óraipar, fényképezőgépek gyártása, stb. Jó példa erre a Sony, amely a Western Electric-től 1955-ben kifejezetten a MITI instrukciói ellenére vette át a tranzisztor-technológiát. Az autóipar sem a MITI elképzelései szerint fejlődött. Hibásnak, rugalmatlannak bizonyult az a koncepció is, hogy a japán komputerfejlesztésnek az IBM-technológia átvételére kell koncentrálnia.

Mutatok egy példát a MITI működésére:

Az ötvenes évek második felétől kezdve a MITI iparpolitikai célja volt a japán számítógépes ipar megteremtése. A japán piacot addig egyedüli szereplőként az IBM uralta. Ennek ellensúlyozására a MITI kiválasztott hat elektronikai és távközlési vállalatot, s kötelezte őket számítógépek fejlesztésére és gyártására.

Ugyanakkor garanciát vállalt támogatásukra:

• adókedvezményekkel, előnyös finanszírozási feltételekkel és közvetlen szubvenciókkal;

• az értékesítési kockázatot átvállaló félig állami, félig magán számítógép-lízingelő társaság létrehozásával;

• a behozatallal, a külföldi működő tőkével és a technológiatranszferrel szembeni szelektív piacvédelemmel;

• olyan vegyes /állami-magán/ kutatási kooperációval, amely a vállalatok tevékenységének összefogására és a MITI által képviselt célokhoz való közelítésére irányult.

A MITI működése talán három nagy korszakra tagolható.

Az első a már említett nehézipari fejlesztés és újjáépítés, amely a világon sok helyen elindult a háború után. Nem volt nehéz megtalálni a jó irányt, a cél a fejlett országokhoz való felzárkózás volt.

A második a 70-es évek eleji fordulat a nagy szellemi hozzáadott értékű termékek felé való nyitás. Az ezután következő szédületes fejlődést nevezi a világ „japán csodának”. Ez az irányváltás Japán kuriózum volt, de az irány meghatározásához nem kellett intuíció, csak nyitott szemmel kellett nézni a fejlettebb nyugati világot, lehetett látni a fejlődés irányait.

A harmadik már a mai korhoz kapcsolódik. Japán a világ tudományos és technikai fejlődésének éllovasa lett. Nincs kit utolérni, nincs kiről másolni. A MITI szerepe is megváltozott. Egyrészt a Japán vállalatok közötti nagyon kemény versenyben egyfajta külső, mindenki által elfogadott döntőbíró szerepe van, másrészt az ipar irányírása helyett egyre inkább a kutatás-fejlesztés költségeit igyekszik átvállalni a vállalatoktól, ezzel segítve a fejlődésüket.

Japánról szólva nem szabad megfeledkeznünk a munkáltatók és munkavállalók speciális mentalitásáról. A japán munkavállaló egy életre vállal munkát, hűséges a vállalathoz, rendszeresen túlórázik, és a legnagyobb odafigyeléssel és precizitással dolgozik. A vállalatok pedig nem bocsátanak el japán munkást. Az alkalmazottak javadalmazása a pozíciótól és az eltöltött időtől függ leginkább. A munkavállalók nagyon képzettek, Japánban is volt ugyanis egy oktatási reform, amely a japán emberek kultúrfölényét volt hivatott létrehozni (mint nálunk a Klebersberg-féle, ami után ontottuk a Nobel-díjasokat), és ez a fölény bizony sok világraszóló újításban öltött testet. Japán ipari szerkezetének sajátos vonása a nagyfokú együttműködés az óriásvállalatok és a közép- és kisüzemek ezrei, illetve a kisüzemek és a bedolgozók milliói között. A japán ipar legfontosabb ágazata a gépgyártás. Az elektrotechnikában, informatikában, ipari robotok készítésében világhatalomnak számít.A japán gazdaságnak egy érzékeny pontja van. A külkereskedelmet folyamatosan magas szinten kell tartani, másképp nem jutna hozzá a nélkülözhetetlen energiahordozókhoz és nyersanyagokhoz.

A vállalat fejlődése

Nézzük ezután magát az Epsont. Talán furcsának tűnik, de a képalkotásáról híres cég elődje egy óra nagykereskedő vállalkozás volt. Egy kis érdekesség az ősi japán időmérésről: Az órák a napkeltétől napnyugtáig terjedő nappalt, és az ezután következő éjszakát 6-6 egyenlő részre osztották, ez volt egy óra. Mivel a nappalok és az éjszakák hossza állandóan változik, az órák hossza is változott napról-napra. És ehhez tudtak időmérő szerkezetet készíteni!A vállalkozás 1881-ben alakult K. Hattori and Co. Ltd néven Tokióban, amikor már Japánban is a nyugati világ 24 órás időmérése terjedt el. A cég először csak órák forgalmazásával foglalkozott, majd 1892-ben megszületett az első saját termékük, egy falióra, amelyben megpróbálták az akkori legfejlettebb technikát alkalmazni. Annyira áthatotta a cégvezetést ez a szellem, hogy nevet is változtattak: Seikosha Co. Ltd. lett az új vállalat. A Seikosha magyarul azt jelenti: kiválóságok háza. Az alapító Kintaro Hattori két jelmondatát ma élő dédunokája Mr. Shinji Hattori (SEIKO Watch Corporation elnök-vezérigazgatója) is fontosnak tartja: „Sose állj meg, folyton előre tarts!” „Mindig egy fél lépéssel mások előtt járj!”A SEIKO ma az egyik legjobb nevű luxusmárka az órák között. Van olyan sorozatuk, amelyből az egész világon csak 500 db-ot adnak el. A cég az induláskor meg sem közelítette az akkor már világhírű svájci óragyártást, de 1963-ban megalkotta az első kicsi (asztali méretű) kvarcórát (addig a kvarcórák minimum bőrönd méretűek voltak), és ettől kezdve minden termékük azzal kezdődik, hogy „A világ első…”. A világhírt egyébként az 1964-es olimpia hozta el, ahol a SEIKO volt a rendezvény hivatalos időmérője. Erre az alkalomra készítettek egy sorozat olyan kvarcórát, amely a mért időt azonnal ki is nyomtatta. Ezt is kis, asztali méretben, ami akkor lélegzetelállító újdonságnak számított, és ráirányította a figyelmet a japán technika magas színvonalára.1968-ban kezdték árusítani a világon az első digitális nyomtatót, az EP-101-et. Ezt a nyomtatót hívták egyszerűen Elektronikus Printernek, és a később megszülető EPSON márkanév ebből származik, úgymint: EP sons, vagyis az elektronikus printer fiai. A márkanév 1975-ben született, majd a SEIKO-ból már régebben kivált Shinshu Seiki Co., Ltd. 1982-ben nevet változtatott Epson Corporation-re. Három év múlva újabb szerkezeti változás következett: a Suwa Seikosha Co. Ltd. és az Epson Corporation egyesülnek Seiko Epson Corporation néven. Érdekességképpen, az eredeti vállalatból származik az Epsonon kívül a golffelszereléseket gyártó SEIKO S-Yard vállalat, és a különleges szemüvegeket gyártó SEIKO Optical is. Mindegyik a saját területén a legjobb akar lenni a világon.A vállalat nemzetközivé válása 1975-ben indult, egy USA-beli leányvállalattal. Az európai központ 1990-ben alakult, Kínában 1998-ban alakult az első leányvállalat. A terjeszkedés 2007-ig folytatódott, amikor már 107 telephelyen 93279 dolgozót foglalkoztattak. Mára a telephelyek és a dolgozók száma is csökkent.

Bár Kelet-Európáért a németországi telephely a felelős, néhány fővel 2003-ban megalakult az Epson Magyarország is.

Az Epsont 2003-ban bevezették a tokiói tőzsdére. Az első napon a papír ára 35 százalékkal emelkedett.

A cég megalakulása óta elsődlegesen fontosnak tartja a környezetvédelmet. Amellett, hogy folyamatosan a kis energia- és anyag-felhasználású termékek kidolgozását végzi, 1992-ben minden telephelyén beszüntette az ózonréteget károsító anyagok használatát, 2001-ben pedig megszerezte az ISO 14001-es környezetgazdálkodási minősítést az egész vállalatra, az egész világon.

A termékek fejlődése

A vállalat történetében alapvető fontosságú az óragyártói múlt, ez a vonal vezetett el a mikro mechanika, a robotika fejlesztéséhez. Mivel a kvarcóra miniatürizálása volt az első világraszóló tettük, ennek az elektronikájához a cégen belül megalapították a félvezető üzletágat, amely nemsokára kifejlesztette az első IC-t kvarcórákhoz (1971). Az első digitális kvarc karóra folyadékkristályos kijelzővel világraszóló siker volt (1973. Az ár mai árfolyamon: 3000000 Ft volt.). 1970 –ben készítették el a SAM-D-t. Ez egy különleges mágnes, amely megnyitotta az utat a kisméretű léptető motorok felé, ez lett többek között az analóg kvarcórák alapja. 1981-ben olyan fényképezőgépet készítettek, amely tartalmazott egy kvarcórát, egy folyadékkristályos kijelzőt, ez ráfényképezte a képre a dátumot, és az időt. Ez a modul kategóriájában standarddá vált.

Kevesen tudják, hogy az első valóban kicsi könnyű hordozható számítógépet az Epson készítette, ez volt a HX-20.

Négy soros, de csak igen keskeny, mindössze húsz oszlopos kijelzője volt. Ebben a kis 136 dekás gépecskében 16 Kbyte RAM és saját nyomtató volt, és egy töltéssel akár ötven órát is üzemelt.

1983-ból az Epson PX-8 érdemel leginkább említést.

80x8 karakteres monokróm LCD paneljén már 480x64 pixeles grafikát is megjeleníthettünk.

Ezek természetesen nem DOS-kompatibilis gépek voltak, hanem CP/M operációs rendszert használtak, és Wordstart, táblázatkezelőt, és egy Schedulert is tartalmaztak a ROM-ban. A memóriabővítés ekkoriban még nem volt egyszerű dolog, hiszen a SIMM modul csak 1984-ben jelent meg.

Általában speciális cartridge-eken lehetett -- meglehetősen kevés -- memóriát hozzáadni a gépekhez.

A PX-8 ebben is kivétel: az aljára lehetett csavarozni a bővítést, ami nemcsak memóriát hanem processzort és saját elemet is tartalmazott. Az így létrejött gép 120 Kbyte-os "lemeze" meglehetősen jól használható volt. Ha ennél is több adatra volt szükség, akkor a PX-8-nál kazettákat kellett igénybe vennünk. Két meghajtója volt, amelyeket a számítógép vezérelt, a CP/M nem is szalagnak, hanem diszknek látta őket. Így egy tipikusnak mondható PX-8 A: drive-ja egy 120 Kbyte-os memórialemez volt, a B: és C: pedig diszknek látott kazetták. Nem csoda tehát, hogy a PX-8 rendkívül sikeres volt.

Ugyanekkor jelentkeztek az SSR-H szériával, amely nem más mint egy nagypontosságú szerelőrobot, vízszintes mozgásokra. Ez volt az Epson első üzleti célú automatizálási terméke.

Álljon itt az új termékek sora csak felsorolásszerűen, amely bemutatja a hihetetlen fejlesztési ütemet:

1984-ben elkészítik a világon az első színes LCD „zseb” TV-t.

Ugyanekkor: SQ-2000. Az első kereskedelmi Epson tintasugaras nyomtató. (Még 10 évvel később is örültünk a mátrixnak is!)

1987 – SG-615. A műanyag SMD oszcillátor később az egész világon standarddá vált.

1988 – EVF folyadékkristályos modul. A világon az első folyadékkristályos színes kijelző videó kamerákhoz.

1989 – VPJ-700. A világon az első színes, folyadékkristályos projektor.

1993 – Monsieur. A legkisebb önjáró robot, amely bekerült a Guinness rekordok könyvébe. Ultrahangos motor hajtotta, ez is új fejlesztés volt.

1993 – Epson Stylus 800. Az első tintasugaras nyomtató mikro-piezo technológiával.

1993 – SED 1560 széria. LCD kijelző, amelyben minden képpontot egy külön chip vezérel. Nagyon energiatakarékos.

1993 – ECM-A0662. Monokróm LCD kijelző mobil telefonokhoz.

1994 – HM-3000. Nagy sebességű IC tesztelő robot.

1994 – Epson Stylus Color. Az első 720 dpi-s színes tintasugaras nyomtató.

1994 – ELP-3000. Egy folyadékkristályos projektor nagy fényerővel és nagy felbontással.

1996 – Epson Stylus Photo. 6 színű tintasugaras fotó nyomtató.

1997 – SG-8000 széria. A világon az első programozható kvarc oszcillátor (2,5 MHz-100 MHz)

Talán már unják is, hogy minden a „világon az első”. Azért álltam meg itt, mert a 90-es években új helyzet állt elő. Megjelentek ugyanis a rosszabb minőségű tömegtermékek. Hol volt már a 3000000 Ft-os kvarcóra! A sarki piacon is nagy volt a választék! Ugyan valóban Japán volt a technikai éllovas, de egyre kevesebb profitot tudott ebből szerezni, mert egyre gyorsabban váltak az újdonságok a másolók prédájává. A SEIKO csoport üzletágai erre más-más választ adtak. Az óragyártók az extra minőséget, és ezzel a nagyon gazdagokat célozták meg. Az Epson úgy döntött, hogy minden árkategóriában versenyezni akar, de szűkítette a termékek körét. Számítógépet egyáltalán nem gyártott, viszont nagyobb súlyt fektetett a nyomtatók, kivetítők, kijelzők, kvarc eszközök és a félvezetők gyártásába. Ezeken a területeken továbbra is újító maradt. Hol is tart ma?A tintasugaras nyomtatói akár 162 cm szélességben képesek nyomtatni, 11 különböző tintával. A nyomtatófejben a fúvókák sűrűsége 180-ról 360 dpi-re nőtt. A pontosan gömb alakú tintacseppek mérete és kilökődésük sebessége állítható. Minden cseppet gyanta bevonat vesz körül, a nyomtatás olyan egyenletes, hogy OLED (szerves fénykibocsájtók) képernyők készítésére is alkalmas a technika (erre ma csak az Epson képes!). A kinyomtatott kép vízálló, és 200 évig tartja a színeit.Projektorai a 3LCD technológiát alkalmazzák. Ez a cég által kifejlesztett technika a fényforrás fehér fényét bontja 3 alapszínre, ezeket külön-külön átvezeti egy-egy folyadékkristályos pixelen, majd a 3 nyalábot újra egyesíti. Egy projektor akár 4 különböző képet is ki tud vetíteni egyszerre, van olyan projektor, amely akár egy tenyéren is elfér, mégis falra vetíthető képe van, amit akár egy mobiltelefonról is kaphat. A fényerő a fogyasztás csökkentése mellett is növekedett. USB-vel, de akár vezeték nélkül is működtethető. A bekapcsolás után néhány másodperccel már vetít. A felbontás ma 1920x1200 pixelnél tart.A Seiko Epson az LCD-kijelzők gyártásánál használt technológiával készült különleges, hajlékony plasztik felületen létrehozott mikroprocesszort fejlesztett ki. Az új megoldással készített áramkör nemcsak hajlékonysága miatt figyelemreméltó, hanem különösen energiatakarékos is.

A Seiko Epson Corporation az OLED kijelzők fejlesztése mellett a szerves fénykibocsátó diódák felhasználásának más lehetőségeit is kutatja, ennek egyik eredményeként elkészült az első OLED fényforrást tartalmazó nyomtatófej lézernyomtatókhoz.

A Seiko Epson és a Murata Manufacturing közös vállalkozásba kezdett: együtt fejlesztik ki azt a drótnélküli gyorstöltőt, amely jelentősen csökkentené az akkumulátorok töltési idejét. A kompakt drótnélküli akkumulátortöltő a forradalmi fejlesztéseknek köszönhetően a jelenlegi akkumulátortöltők egy-két órás töltési idejét kb. 15-20 percre képes csökkenteni.Az Epson és a 3M egy 0,3mm vastagságú „Virtual Model” megjelenítőt tesztel. Az Epson hátsó kivetítéses (rear-projection) technológiáját és a 3M által fejlesztett 0,3-mm vastag (vékony!) Vikuiti filmrétegét használják fel.A6-os méretű, hajlékony anyagból készült e-papírt fejlesztettek ki. Az új termék az Epson SUFTLA technológiáján alapul, mely eléri a Quad-XGA (1536 x 2048 pixel) felbontást. Az e-papír kis kapszulákból áll, amelyek egyik oldala sötét, a másik világos, és a vezérlés fordítja át őket egyik irányból a másikba. A kép megjelenítése tehát csak egyszer fogyaszt energiát, a kész kép megtartása semmilyen beavatkozást nem igényel. A SEIKO csoport óragyártó része rögtön lecsapott az újdonságra, már kapható az elektronikus papír számlapú óra.Végül a vállalat céljairól néhány érdekesség. 2006-ig a vállalat víziója egy olyan cég volt, amely 5 területen a világ legerősebb vállalatai közé tartozik.

Az 5 terület: printerek, projektorok, kijelzők, félvezető technika, robottechnika.

Ha nem jön közbe a válság, ezt talán elérik, a valóság azonban más lett.

A printerek piacán a HP és a Canon után a 3. helyen állnak, ami igen előkelő helyezés, és ez az üzletág a projektorok és a nagyméretű kijelzőkéhez hasonlóan biztos profitot eredményez.

A többi ág viszont, elemzéseik szerint, még a válság után sem hoz számottevő nyereséget. A 2011-ig szóló középtávú tervük szerint a félvezető üzletágat visszafejlesztik telephelyben és létszámban annyira, hogy csak az Epson saját szükségleteit elégítse ki. (Japánban persze szó sincs elbocsájtásokról, a dolgozókat más részlegekben fogják foglalkoztatni.)

A kvarc eszközök területén összefognak az Epson Toyokom Co.-val, közös leányvállalatot alapítanak, mert úgy látják, hogy egymás erősségeit kihasználva piacvezető eszközöket tudnak létrehozni.

A kis és közepes kijelzők területén a Sonyval kötnek szövetséget, ugyanezen okból. A robottechnikát továbbra is fejlesztik, de ezt is döntően a saját igényeik kielégítésére.

Általában véve pedig meg akarják növelni az üzletágak közötti együttműködést, hogy az egyik által kifejlesztett újdonságot a többi is gyorsan alkalmazhassa. Azt, hogy a válság a céget megrázta, az mutatja a legjobban, hogy felmerült külső ember felvétele az igazgató tanácsba, amire eddig még nem volt példa.

A verseny pedig nagyon erős. Megjelent Japánban a Dell is, és kicsit naiv ötletnek tűnik, hogy a tintasugaras nyomtatóit árulja, de az olcsó lézernyomtatókkal van esélye. Az utángyártott tinta is elmaradt haszon az Epsonnak. Régebben pereskedett (sikerrel) az után gyártókkal, legújabb reakciója viszont már, igaz, hogy csak Kínában, egy drasztikus árcsökkentés volt.Végül evezzünk kellemesebb vizekre. Az Epson marketing stratégiájának célja, hogy a céget a képkészítéssel, megjelenítéssel kapcsolják össze az emberek. 2005-ben megalapították az Epson fotóművészeti díjat, amelyet minden évben olyan osztály vagy egyén kaphat, amely tanulja a fotóművészetet.És egy személyes élmény: A fenti cikkhez alig találtam anyagot, ezért segítséget kértem egy magyarul megírt e-mail-ben az Epson németországi központjától. Másnap délelőtt 10 órakor érkezett a segítség magyar nyelven! Ha minden ügyfelükkel így foglalkoznak, még sokáig az élbolyban lesznek, azt hiszem.

Tekintse meg Epson termékeinket webáruházunkban!

Vissza a listára