Közzétéve: 2009.06.27.
"Bob Noyce gyakorta mondogatta, hogy öt perc alatt képes ötmillió dollárt előteremteni. Nos, én ötmillió perc alatt öt dollárt tudtam összeszedni."
Jerry Sanders Az AMD alapítója
Valószínűleg minden olvasó állt már számítógép vásárlás előtt, és próbált eligazodni a kínálat műszaki adatai között. A CPU (a processzor) első adata a gyártó és itt az esetek kb.:20%-ában találkozhatott a fenti logóval.Ez a cikk az AMD (Advanced Micro Devices) vállalatról szól majd.
A nagy versenytárs az Intel (külön cikk ugyanitt), és rögtön az elején összehasonlításként néhány adattal kezdeném. Az Intel értéke kb.130 milliárd dollár, az AMD-é, ennek kb. a tizede. Mindketten leginkább a processzorok piacán vannak jelen, a részesedésük 80-20% az Intel javára. Szóval az AMD a második, de nem elhanyagolható. Amit még itt előre bocsátanék, hogy ez a piac nagyon kegyetlen verseny színtere, ahol ígéretes cégek (pl.: Cyrix) nyomtalanul tűntek el, és fennállása mind a négy évtizedében egyszer-egyszer az AMD is nagyon nehéz helyzetbe került, de ez a cég eddig mindig képes volt a talpon maradáson túl a fellendülésre is.Az AMD alapítása:
Az alapító Jerry Sanders személyisége döntő volt az AMD sorsának alakulásában egészen 2002-es visszavonulásáig. Sanders ugyan elektromérnöki végzettséget szerzett az illinois-i egyetemen, de nem volt megszállott műszaki zseni, mint a szilícium völgy többi alapítója. Ő leginkább sok pénzt akart keresni, és abból minél jobban élni. Először színészi ambíciói voltak, de egy verekedés során (nem ő provokált) úgy megsérült az arca, hogy erről le kellett mondania. Ekkor vette elő a diplomáját, amivel el is helyezkedett, de nem volt elégedett a fizetésével. Hamar rájött, hogy sokkal jövedelmezőbb a műszaki termékek kitalálása helyett a kereskedelmével foglalkozni. Így került a Motorolához mint értékesítési menedzser, és olyan jól végezte a munkáját, hogy egy év után a legjobban teljesítő menedzsernek választották. Nem elégedett meg ezzel a sikerrel, hanem tovább lépett a Fairchild Semiconductor céghez, ahol nemsokára már a felső vezetésben tevékenykedett.Nem elhanyagolható körülmény, hogy itt együtt dolgozott Robert Noyce-szal, Gordon Moore –ral és Andy Grove-val, akik később az Intelt apították, sőt Robert Noyce jó barátja is lett. A Fairchild szellemi légköre kreatív embereknek elviselhetetlen volt, így az előbb említett munkatársak mind el is hagyták a céget. Sanders volt az egyetlen, aki végkielégítést is kapott, 45000 dollárt.
Alig lépett ki, máris jelentkeztek régi mérnök kollégái, hogy ha esetleg integrált áramkörök gyártásába kezdene, rájuk számíthat. Az üzleti terv hamar elkészült, de az alaptőke nehezen jött össze és miért? Mert az Intel megelőzte őket. Ugyanaz az ember, aki az Intelnek egy délután elintézett 2,3 millió dollárt, elutasította őket azzal, hogy több félvezetőket gyártó vállalat nem él meg ezen a piacon. Kitartásuk, és Sanders elismerten jó rábeszélő képessége 1,5 millió dollárt hozott, amiből elindították a vállalkozást.
A cég 1969. szeptemberében költözött be Sunnyvale-ben a Thomson Place 901-es szám alá (a képen). Az 550000 dolláros beruházással felépített létesítmény maga volt az AMD. Itt volt megtalálható a gyár, a címkéző és tokozó üzem, a szállítási, értékesítési osztály és a központ.Az Intel, a Motorola, a Texas Instruments, és a többi akkor már létező gyár a szokásos utat követte: ötlet, tervezés, prototípus, tesztek, reklám, gyártás. Sanders világosan látta, hogy erre neki nincs ideje, ezt ő nem tudja finanszírozni, neki azonnal kellett a bevétel.
Akkoriban az újdonságnak számító félvezetőgyártásban még nem volt teljes körűen szabályozva a szerzői jog, amit Sanders rögtön ki is használt. Elhatározta, hogy a létező gyárak már piacon lévő termékeit fogja gyártani, egyszerűen lemásolva őket.
(Aki esetleg ugyanezen gondolkodna, azt ki kell ábrándítanom. Egyrészt, ma már mindent védenek, másrészt akkor egy integrált áramkör maximum ezer alkatrészből állt, ma már milliárdokról lehet olvasni.) Az AMD-nek egyébként nagyon profi mérnök csapata volt, így általában az ő termékeik jobbak, gyorsabbak, tartósabbak voltak. Igazából nem is jó szó a másolás. Ők újratervezték a már piacon lévő termékeket. A cég alapítása után 9 hónappal már 16 chippel voltak a piacon. (A képen egyik első chipjük az Am9300 négybites regiszter látható)
A gyártó soraik vadonatújak voltak, a termékeik kiváló minőségűek, Sanders következő ötlete pedig az volt, hogy rányomtatta a termékeire, hogy megfelelnek a hadsereg (sokkal szigorúbb) előírásainak is. Ezzel egyrészt bizalmat ébresztett a vásárlókban, másrészt a hadseregnek háromszoros áron értékesített. Sőt az első igazán nagy megrendelés is a hadseregtől jött, egy új radarberendezés elektronikájára, amit tehetségükkel és gyorsaságukkal sikerült megszerezni a Texas Instruments elől. A cikk elején lévő idézet a nehéz kezdetre vonatkozik. Akkoriban sok cég alakult ebben az iparágban, és szinte mind tönkrement. Az AMD is csak a 70-es évek elején vált nyereségessé, kitermelve a kezdeti beruházás összegét. A 70-es évek jól indultak. A cég felfutását talán a létszám adatok jelzik a legjobban.Alapítás: 25 fő,
1. év vége: 53 fő,
2. év vége: 103 fő,
1975: 1500 fő, és ekkor érte el az AMD-t is a nyugati világon végigsöprő gazdasági válság. Sanders 300 embert elbocsájt, és kidolgoz egy programot a dolgozók ösztönzésére. A teljesítménytől és a szolgálati időtől függően részvényopciókat lehetett szerezni. Ha nyereséges volt a vállalat, a dolgozók a profitból is részesültek, és ha elértek egy év elején kitűzött profitcélt, akkor a dolgozók közt kisorsoltak valami nagy ajándékot. Vörös Chevrolet Corvette, 10000 dollár, római vakáció, stb. Ez bejött, és a 70-es évek egyik nagy próbatételét, a válságot az AMD komolyabb károk nélkül átvészelte.
Ekkorra inkább a vezérkarban gyűlt az elégedetlenség Sanders pazarló életmódja és kapzsisága miatt. Fizetése egész hivatali ideje alatt kb. kétszerese volt a sokkal nagyobb Intel vezetőinek. Vállalati pénzből vett magának Royce-ot, birtokot a legelőkelőbb negyedben, de ami leginkább felháborította vezető társait, hogy egyszer csak kiderült, hogy a szerződés szerint a vezetőknek járó részvénycsomagon kívül neki plusz részvénycsomagja „lett”.1982-re az eredeti vezetőségből csak Sven Simonsen maradt rajta kívül.
1975-ben azonban még egy csapás érte a céget. Az Intel jelezte, hogy mivel meggyőződése, hogy az AMD EPROM-chipjei sértik a cég szabadalmait, amennyiben egyeztető tárgyalások útján nem sikerül rendezni a kérdést, beperli az AMD-t. A hír nem csupán azért érte villámcsapásként az AMD vezetőit, mert a cég üzletmenete gyakorlatilag az engedély nélküli másolás politikájára épült, hanem azért is, mert az AMD-s mérnököknek szokatlanul hosszú időbe, míg a cégnek sok pénzébe került a megfelelő hozamú EPROM-gyártástechnológia kifejlesztése, pedig korábban előfordult, hogy az AMD-nek az eredeti chipet gyártó cégnél hamarabb sikerült piacra dobnia egy-egy terméket. (A gyártás nehézségeit jól illusztrálja, hogy az EPROM-ot feltaláló Intel az első időben két szilícium-waferből egyetlen működő chipet tudott előállítani, száznál is több selejt mellett.) Biztos vagyok benne, hogy ha nem Sanders az AMD feje, a cég eltűnik a porondról. Az Intel már saját nagy bonyolultságú processzorain dolgozott ekkor, és a három vezető közül Gordon Moore és Andy Grove kifejezett ellenszenvvel viseltettek a mások ötleteiből élő AMD iránt. Sandersnek két kártya volt a kezében (kiváló rábeszélő képességén kívül):Robert Noyce barátsága, és az AMD akkor újdonságnak számító fejlesztése, a matematikai processzor. (Lebegőpontos aritmetikai egység, FPU)
Több, mint két hónapos egyeztetés után végül egy nap Sanders a vezetői ülést e szavakkal nyitotta meg: "Holnap licenc megállapodást írok alá az Intellel a 8085 [mikroprocesszor] gyártásáról." Az AMD jövője ezzel hosszú időre biztos lett. Az Intel jogdíjat kapott a másolatok után, valamint gyárthatta az FPU-t, viszont az AMD is gyárthatta az Intel termékeit a saját neve alatt, az Inteltől kapott tervek alapján. Ezen cikk kereteit meghaladja, hogy mindent leírjak, de Sanders még az évtized vége előtt olyan zseniális üzleti fogásokkal élt, hogy 1979-ben a cég 4500 főt foglalkoztatott, és 100 millió dolláros forgalmat produkált.
A nyolcvanas évtized olyan szédítő növekedéssel indult, hogy az AMD bekerült a Fortune magazin kislistájába (a második 500). Közben 1982-ben az IBM a PC-hez keresett architektúrát. Először a Motorola 68000-at választotta, de azok késtek a termékkel, így az Intel x86-os processzora mellett döntöttek. Egy belső szabály miatt azonban két beszállító kellett, így jött a képbe az AMD. 1982-ben technológiai csere megállapodást kötött az Intel és az AMD, és mivel a PC népszerűsége csak nőtt, az AMD bevételei is az egekbe szöktek. 1986-ra már az egymilliárd dollárt tűzték ki célnak, de ekkor a forgalom óriásit esett, 576 millió dollár lett (az előző évi 950 millió után), 36 milliós veszteséggel. Az ok: Japán. A japán cégek ugyanis felfejlesztették EPROM és DRAM gyártásukat, és nem elég, hogy olcsóbbak, de sokkal jobbak is voltak a termékeik az amerikaiakénál (A HP például teljesen a japán termékeket építette be.). Ekkor az Intel után az AMD is úgy döntött, hogy végleg kiszáll a DRAM gyártásból. A talpraállításhoz Sanders egyrészt új termékek kifejlesztését határozta el, amit csapata végre is hajtott. A másik lépés pedig a programozható logikai eszközöket (PLD) fejlesztő Monolithic Memories felvásárlása volt. Ezek eredményeképpen a vállalat 1988-ra ismét nyereséget produkált, de jött az újabb probléma. 1985-ben az Intel akkor csúcskategóriás 386-os licencét hiába várta Sanders. Andy Grove elhatározta, hogy véget vet a másolgatásnak. Természetesen Sanders joggal látta úgy, hogy ez az 1982-ben 10 évre kötött szerződés felrúgása, és perre vitte a dolgot. Akkor azt hitték, hogy 3 hónap alatt nyernek. Nyertek, de csak 3 év múlva, így megkapták nemcsak a 386-os, de a 486-os licencét is, viszont az Intel ezután végképp nem volt hajlandó fejlesztéseit közössé tenni. Hogy levédhesse a nevet, ettől kezdve nem számmal látta el a processzorait, így lett a következő generáció Pentium. Ezzel adott volt a 90-es évtized kihívása. Ettől kezdve mindenképpen saját fejlesztésekből kellett megélnie az AMD-nek. A cég felvette a kesztyűt. Elkezdte a gyártástechnológiai fejlesztéseket (CMOS technológia használata), másrészt 1993-ban a cég vegyesvállalatot alapított a japán Fujitsuval flash memóriák gyártására. A Fujitsu-AMD Semiconductor Limited (FASL) a következő évben megkezdte egy Japánban található gyártóüzem építését. A flash memóriák és a komplex programozható logikai eszközök (CPLD) iránti kereslet növekedésének köszönhetően a vállalat képes volt ellensúlyozni processzorforgalmának az Intel Pentium megjelenését követő drámai visszaesését. Ugyancsak 1993-ban jelentette be Sanders, hogy másfél év múlva az AMD egy minden tranzisztorában saját, Pentium osztályú processzorral áll elő, a K5-tel. (A K a Kriptonit, ami Superman egyetlen ellenszere, utalva ezzel az Intelre). Andy Grove is megszólalt ezzel kapcsolatban: "Helyes. Ideje a saját lábukra állni!" A jóslat nem teljesült. A K5 csak 1996-ban jelent meg, a hosszú fejlesztés alatt kihasználatlanul állt az Austin melletti új Fab25 gyár, és a processzor már megjelenésekor elavult volt az Intel termékeihez képest. Ráadásul az AMD elvesztette egyik legnagyobb partnerét a Compaq-ot, aki ráunt a várakozásra. Talán az egyetlen jó dolog, ami ekkortájt történt, hogy kölcsönösen kibékültek az Intellel, és felhagytak a pereskedéssel. Ez a lemaradás már végveszélynek számított, behozhatatlannak tűnt az Intelhez képest. Sandersnek azonban óriási szerencséje volt. Ebben az időben jelent meg ugyanis egy indiai vállalat, a NextGen saját fejlesztésű, 6. generációs lapkáival, amelyek figyelemreméltó újdonságokat tartalmaztak. Mindkét vállalat örült a találkozásnak. A NextGen-nek nem volt gyártó kapacitása, ráadásul nem használhatta az Inteles architektúrát, az AMD-nek pedig éppen egy 6. generációs processzorra volt szüksége. 1997-ben már gyártották a K6-ost! A K6 sikerének köszönhetően Sanders visszanyerte korábbi önbizalmát. A vállalatvezető célként tűzte ki, hogy 2001 végére 30 százalékos piaci részesedést szerez az x86-os mikroprocesszorok piacán. Az ambiciózus cél elérésének biztosítása érdekében az AMD 1997-ben megkezdte az 1,9 milliárd dolláros drezdai félvezetőgyár, a Fab 30 építését. A korszerű üzemben 2000-ben kezdődhetett meg a termelés, a gyártósorokról ekkor már az AMD hetedik generációs Athlon processzorait tartalmazó szilíciumszeletek gördültek le. Az Athlon népszerű lett, és az AMD részesedése 2001-ben elérte a 27 %-ot. A forgalom 63%-kal 4,6 milliárd dollárra növekedett, és az AMD vezetőinek óriási juttatásairól cikkezett a sajtó. Nem is lehetett volna Sanders munkájának szebb befejezése. 2002-ben lemondott, utódja a Motorolától 2000. januárjában igazolt Hector de J. Ruiz lett, és már ekkor jelentős posztot töltött be a cégnél Dirk Meyer is, akire érdemes odafigyelni, mert ő lesz 2008-ban a következő vezető. A Meyer által vezetett csapat tervezte és fejlesztette ki az Athlon processzort.Ami azóta történt, az valódi küzdelem volt. Az Intel talán könnyebben vette az akadályokat, de néha meglepődött, amikor egy övénél fejlettebb processzor jelent meg az AMD –től.
A termékek: K7, K8, (64 bites utasításkészlet). Ez az Intelt arra kényszerítette, hogy visszafejtsék az AMD specifikációját, és elkészítsék a saját klónozott változatukat (EM64Tnéven)!!!AMD Opteron, a K8 szerver változata,
Athlon 64 X2, kétmagos változat, az Intel kétmagos processzora két processzor busszal összekötve egy tokban. Az AMD-é két processzor egyetlen chipen! Jobb, gyorsabb!
Bejelentették a 8 magos Opteront, óriási 24 MB gyorsító memóriával.
Közben Drezda mellett felépítettek egy újabb gyárat Fab36 néven, valamint egy mérnöki tervező centrumot hoztak létre Indiában.
A válság természetesen mindenkire negatív hatással van, de talán az Intel viseli jobban. Ők ugyanis azt nyilatkozták, hogy talán már ez a mélypont, az AMD vezetője szerint viszont a mélypont még nem látszik.Újabban szinte minden évben megjelenik egy-két cikk szaklapokban, amelyek a verseny eldőlését, és az AMD megszűnését vetítik előre. Ezek rendre rossz jóslatoknak bizonyulnak. Sokáig tartott, mire saját erejéből saját lábán álló vállalat lett a cégből, de mindig újra és újra bizonyítja életképességét. Nekünk, fogyasztóknak mindenképpen hosszú életet kell kívánnunk az AMD-nek. A jelenlegi fejlődést, és olcsó árakat ugyanis az ő létének, az állandó versenynek köszönhetjük.