„A Lexmark elkötelezte magát amellett, hogy világméretű
közösségünk társadalmilag felelős vállalataként cselekedjen. Ez azt
jelenti, hogy teljes mértékben betartjuk azoknak az országoknak a
törvényeit, egyéb jogszabályait és előírásait, amelyekben
tevékenykedünk.
A Lexmark emellett a fenntartható fejlődés
alapelvével összhangban továbbra is folyamatosan ellenőrzi üzleti
folyamatainak megfelelőségét, hogy a következő generációk
lehetőségeinek veszélyeztetése nélkül lehessen fenntartani a világ
gazdasági, környezeti és társadalmi igényei közötti egyensúlyt.
Szeretnénk,
ha a Lexmark név saját szervezetünkben és partnereink számára is
összefonódna az emberi jogok tiszteletével, a biztonságos
munkakörülményekkel és a környezetbarát üzleti tevékenységgel.”
„A Lexmark az ISO-kapacitásértékeket a jövőben megjelenő termékeire vonatkozóan fogja közzétenni.”
A tökéletes vállalat: a Lexmark
Pontosan
így van, ahogy a címben szerepel. Akármilyen csatornán szereztem
információt a cégről, mindenhol azt olvastam, hogy kínosan ügyelnek a
jó hírnévre, és a tökéletességre minden téren. Ez nem véletlen. Úgy is
mondhatnám, hogy veleszületett tulajdonság. Induljunk el tehát a
vállalat születésétől.
Az 1980-as évek
végén és az 1990-es évek elején az
IBM gazdálkodásában egyre nagyobb
zavarok támadtak. 1993-ra a vállalat éves nettó vesztesége már elérte a
nyolcmilliárd dolláros rekordösszeget. Ebben az időben, 1991–ben
döntöttek úgy, hogy megválnak a
nyomtató üzletágtól. Amellett, hogy a
bevétel kicsit csökkenthette a veszteséget, az éles árverseny miatt
ebben az üzletágban amúgy sem volt túl nagy a nyereség. Az újonnan
alakult Lexmarknak tehát rögtön a kezdeteknél tökéletesnek kellett
lennie, hogy el ne tapossák a versenytársak. Ez a magyarázat, és csak
csodálni lehet, hogy az éles versenyben ez a cég a mai napig a világ
egyik legnagyobb nyomtatógyártója tudott maradni.
A Lexmark tagja a Fortune 500-nak, vagyis a világ 500 legnagyobb vállalata között tartják

számon,
és megtalálható a világ legkedveltebb vállalatainak (Most Admired
Companies) listáján is. A nagyon intenzív kutatási-fejlesztési
tevékenység eredményeként a Lexmark rengeteg szabadalommal rendelkezik,
és számos olyan technológiai újítás lelhető fel az iparágban, amelyet a
Lexmark jelentett be elsőként a piacon (4800 x 1200 dpi felbontás,
Linux meghajtó tintasugaras nyomtatókhoz, nyomtatóba épített web
szerver, valós idejű hálózat-felügyelet, stb.). Az így elért
technológiai és műszaki eredményeket a szakma is folyamatosan elismeri.
A Lexmark közel ezer iparági díjjal rendelkezik, és a gazdasági sajtó
is rendszeresen elismeréssel nyilatkozik a vállalat eredményeiről.
A
vállalat központja (a képen) a Kentucky állambeli Lexingtonban
található az Egyesült Államokban, de maga a cég már az induláskor
nemzetközi volt. A kék óriás nyomtató üzletága is óriási volt. Talán
meglepő, de a még nem is teljesen független cégnek már az alapításkor
volt magyarországi forgalmazója, a LeX SERVICE Kft.
A főbb állomások:
Az
alapításkor főként a vállalati szektorra koncentráltak, és azonnal
saját egyedülálló technika kifejlesztésébe kezdtek. Ez később nagyon
fontossá vált, mert így függetleníteni tudták magukat más cégek
technológiai fejlesztési lehetőségeitől és eredményeitől, valamint azok
konjunkturális helyzetétől, s így megbízhatóbb partnerek tudtak lenni.
1994-re az IBM bábáskodása teljesen megszűnt. Ebben az évben 1 millió berendezést értékesítettek.
1995
óta a new yorki tőzsdén (NYSE) forognak a cég papírjai. Ettől az évtől
kezdve nyitott a Lexmark az otthoni fogyasztók felé, főként a
tintasugaras nyomtatók fejlesztésével.
A kilencvenes évek vége folyamatos bővülést hozott, és a sok fejlesztésre fordított erőfeszítés kezdte meghozni gyümölcsét.
Az új évezred bővelkedett eseményekben, melyekből kirajzolódik a kíméletlen verseny is.
2000:
Az
Axis Communications és a Lexmark International a Bluetooth Fejlesztői
Konferencia keretében a Toshiba cég standján bemutatta saját vezeték
nélküli nyomtatási technológiáját. Ez a technológia csak 2007-ben lesz
igazán a nagyközönségé, de fontos kiemelni, hogy a Lexmark volt az első.
2001:
A
HP egyesül a Compaq-kal, emiatt a fogyasztói piacra szánt, a Compaq
védjegyével ellátott konfigurációkat a jövőben nem Lexmarktól származó
nyomtatókkal szállítják majd. Érthetően nem akart a HP házon belüli
konkurenciát.
A cég CEEMARK Hungary Kft. néven vegyesvállalati formában irodát nyitott Budapesten.
2002:
A
Dell és a Lexmark megállapodtak, hogy a Dell a HP nyomtatók helyett a
Lexmark printereket részesíti előnyben. A megállapodás szerint a
Lexmark külön nyomtatóvonalat hoz létre a Dell számára, amelyet a
társaság a szükséges kiegészítőkkel, mint például tintapatronok és
festékkazetták is kibővít. Az új termékek kivétel nélkül a Dell
közvetlen értékesítési stratégiájával kerülnek forgalomba.
A vállalat stratégiájában újra megcélozza a nagyvállalati piacot, megpróbálva nagyobb részesedést szerezni benne.
2003:
Az
új divat a multifunkciós eszközöké. A készülékek a nyomtatás mellett
használhatók fénymásolásra, szkennelésre és faxolásra - mindezt
színesben. Az ár is elfogadható: 34000 Ft.
2004:

Aki
vásárolt már nyomtatót, az tudja, hogy nem a nyomtató megvásárlása az,
ami magát a nyomtatást drágává teszi, hanem a festék ill.
toner állandó
cseréje. A költségek csökkentésének egyik módja, hogy egy harmadik
féltől, tehát nem a printer gyártójától vesszük meg a kellékeket. A
Lexmark számos lézernyomtatóját (T520, T620 és T630) olyan
technológiával látta el, amely érzékelte, hogy a toner a Lexmark-tól
származik-e vagy sem. Amennyiben nem, a printer nem működött. Egy
Static Control Components nevű cég pert indított a Lexmark ellen azért,
hogy más is forgalmazhasson tonereket a Lexmark berendezéseihez.
Nyertek.
Ugyanebben az évben a
Lexmark önkéntes, személyes adatok nélküli adatszolgáltatásra kérte
vásárlóit, hogy statisztikát készíthessen a fogyasztásokról. Ennek
kapcsán Lexmarkos kémprogram híre terjedt el, amit a cég természetesen
azonnal visszautasított.
2005:
A
Lexmark új támadásba lendült a vállalati piacon. Az erős 625 MHz-es
processzor és 256 MB-os alapmemória segítségével a Lexmark W840
percenként akár 50 A4-es oldalt volt képes nyomtatni – az első oldalt
pedig kevesebb, mint 7 másodpercen belül! Havi terhelhetősége 300.000
oldal volt, így még a legmagasabb nyomtatási igényeket is kielégítette.
“Számos üzletág létezik, mint a számítógépes tervezés és

gyártás,
ahol a nagyformátumú nyomtatás alapkövetelmény, viszont az nagy
teljesítménnyel párosítva luxusnak számított,” mondta Paul Rooke, a
Lexmark vezérigazgató-helyettese és a Nyomtatási Megoldások és
Szolgáltatások Üzletág elnöke. “Mostantól a Lexmark W840 nyomtatóval a
kiemelkedő teljesítmény standard a nagyformátumok esetében is,
köszönhetően a különleges minőségnek, gyorsaságnak és a nyomtató
tartósságának.”
A Lexmark cég újfajta,
otthoni használatra szánt, tintasugaras fotónyomtatóval is előrukkolt.
A P450 jelzésű típus 10x15 cm-es fotókat volt képes kinyomtatni és a
belé helyezett memóriakártyáról akár CD-re is tudta archiválni a
felvételeket.
2006:
Ez nem volt igazán jó év a
Lexmarknak. Világszerte 1400 dolgozójától vált meg, mivel visszaesést
tapasztaltak a nyomtatópatronok globális értékesítésében. A szám nem
túl sok a 14000 alkalmazottból, de mégis mutatja a nehézségeket.
2007:
A Lexmark bemutatta vezeték nélküli (WiFi) termékcsaládját: tintasugaras nyomtatóit és All-in-One eszközeit.

Lexmark X4550 (a képen)
PC-független fekete és színes másolás: 17 fekete-fehér illetve 11 színes A4 oldal percenként.
Szkennelhető indexképekről kiválasztható fotónyomtatás.
48-bites síkágyas színes lapolvasó (szkenner) dokumentumok és fényképek beolvasására.
Szegély nélküli, közvetlen fotónyomtatás memóriakártyáról, USB-ről vagy PictBridge-en keresztül.
Vezeték nélküli lapolvasás nyomtatóról a számítógépre vezeték nélküli hálózattal rendelkező felhasználóknak.
MS Office és PDF állományok közvetlen nyomtatása USB-ről (flash drive).
Akár 4800x1200 dpi nyomtatási felbontás.
A Lexmark Web Toolbar az internet oldalak tartalmának nyomtatásához nyújt segítséget.
PC- és Mac-kompatibilitás.
A
vállalati piacon hat meghatározott iparágra koncentrál azóta is a
Lexmark: pénzügy, szolgáltatások, kiskereskedelem, gyártás, egészségügy
és a közszféra. Ezekben az iparágakban nemcsak termékeket kínál, hanem
a Print-Move-Manage néven ismert üzleti szemléletet alkalmazva
segítséget nyújt
• a költségek és az átfutási idők csökkentésében,
• a hatékonyság javításában
• a kritikus fontosságú információk gyorsabb terjesztésében.
Mit jelent pontosan a Print-Move-Manage?
Print:
Magasszintű nyomtatási megoldások, melyek a legfejlettebb technológián
és termékeken alapulnak, áruk mégis rendkívül versenyképes. Ide
tartoznak a nyomtatók, multifunkciós készülékek, valamint hálózati és
alkalmazásspecifikus hardver és szoftver megoldások.
Move:
Tanácsadói és implementációs szolgáltatások, melyek növelik a
termelékenységet és csökkentik a papírigényes folyamatok költségeit a
következő megoldások segítségével: eszközkonszolidáció, elosztott
dokumentumrögzítés, elosztott nyomtatás és elektronikus
űrlapintegráció, valamint a papíralapú dokumentumkezelés automatizálása.
Manage:
Napjaink üzleti életéhez igazított szolgáltatások. Ilyen például a
gépek lízingelése, az oldalankénti számlázás a teljes szerződéskezelés
és az eszközkészletek kihelyezése. Ezeket a lehetőségeket úgy
alakították ki, hogy a legköltséghatékonyabb megoldást nyújtsák a
kimenet- és dokumentumkezelésben.
2008:
Hazai vonatkozású hír:
A
Lexmark International az EMEA régióért felelős szakértői központját
nyitotta meg Budapesten. A kompetenciaközpont jelentős támogatást nyújt
elsősorban a pénzügy, marketing és a vevőszolgálat területén, hogy
kiszolgálja a vállalat európai, közel-keleti és észak-afrikai
kirendeltségeit.
Az új piacszerzési
mód már kifinomultabb az eddigieknél. Számításokat végeznek nagy
vállalatok részére, amelyekből kitűnik, hogy a Lexmark komplett
adatkezelési, megosztási, nyomtatási rendszerével mennyit takarítanak
meg, milyen mértékben kímélik a környezetet, mennyivel több munkaidő
szabadul fel, és mennyivel biztonságosabb az
adatkezelés. Elolvastam,
meggyőzőnek tűnik. Csak a Lexmark szolgáltatásának az ára hiányzott a
leírásból, de gondolom az annyi, hogy mindenkinek megérje.
Így
visszatekintve a tökéletességről végülis kevés szó esett, inkább a
történetre helyeztem a hangsúlyt, pedig szinte minden területen -
alkalmazottak sokszínűsége, viszonyukban a kölcsönös tisztelet,
környezetvédelem, helyi törvények betartása, stb. - szigorú belső
szabályokkal igyekszik a cég minden szempontból a legjobb vállalat
lenni.
Nem hiszem, hogy az emberek
mások ma, mint pl. a HP alapításakor. Az, hogy a mai vállalatok mások,
mint a nagy elődök, a kor változásával magyarázható. Ha valaki ma
sikeres akar lenni, jobban teszi, ha a Lexmarkot veszi példának, mint
egy legendát. Persze a sikerhez a tökéletesség nem elég. A történet
mutatja, hogy stratégia, és folyamatos küzdelem kell a fennmaradáshoz.
A Lexmark eddig jól teljesített.
Válasszon a következő webes olvasók közül: