A Tulip Computers (ma Nedfield NV), mint sokan kitalálhatták, holland vállalat, mely 1979-ben alakult. 1981-re egyértelművé vált, hogy a PC a nagy üzlet, így ennek gyártásával kezdtek el foglalkozni. 1984-ben vezették be a céget a tőzsdére. Hertogenboschban épült gyáruk látható a képen. 1997-ig főként vállalatokból állt az ügyfélkör, az otthoni PC-k piacára csak 1997-ben gondoltak először, amikor az addig megszokott növekedés lelassult.

Állítsuk meg itt az órát egy kicsit. 1997-re ugyanis megváltozott a piac. A gépeken egyre kevesebb volt a haszon, és nagyon éles volt a verseny az amerikai óriásokkal. Ráadásul olcsó no-name gépek árasztották el a kiskereskedéseket. Mi kellett ahhoz, hogy ebben a helyzetben egy holland cég talpon maradjon? A fenti gyár maga a stratégia.

Először is, nem raktárra termeltek. Ha beérkezett a rendelés, egy SAP vezérlő program irányította a gyártást. Lehetett teljesen egyedi konfigurációt is kérni, de volt lehetőség ezres tételek futószalagos gyártására is. Az alkatrész-beszerzés a rendeléshez igazodott, így minimalizálták a forgótőke állományt.

Másodszor, minden gépet egy automata letesztelt, megállapította az esetleges hibás alkatrészt, visszairányította cserére, újra letesztelte, és továbbította a jók közé. Ennek a rendszernek volt köszönhető az állandó kiváló minőség.

Harmadszor, az összeszerelő műhely mellett állt egy Fuji-gyártmányú alaplapgyártó sor is az üzemcsarnokban. A Tulip vezetése szerint ugyanis a talpon maradás biztosítéka a saját fejlesztésű és gyártású alaplapok beépítése volt. A PC-iparban az Intel nagyon gyors változást diktált, ezért a nagyobb gyártók – ilyen volt a Tulip is - jóval a piacra kerülés előtt megkapták a tervezett processzorok adatait, idővel a kísérleti példányait, így szinte a bejelentéssel egy időben tudták piacra dobni a saját - tehát nem Intel gyártotta - alaplapos gépeiket.

Negyedszer, az alkalmazottak hatvanhárom százalékának volt felsőfokú végzettsége, és mindössze négy százalékuk volt a középfokúnál alacsonyabb végzettségű. A termékek tervezése, a prototípus elkészítése, a gyártás megszervezése és főként az eladása jóval nagyobb élőmunkával járt, mint maga a gyártás.

Ötödször, A Tulip Computers fő vásárlói többek között: a NATO, a KLM, a francia telefontársaság, a Vatikán és a Lufthansa volt. Ahol addig nem kívántak jelen lenni, az a kisvásárlók piaca, az áruházi eladás. Bár az egyedi gyártás révén akár csomagküldő szolgáltatást is indíthattak volna, nem tették, nem próbáltak a névtelen gépek gyártóival versenybe szállni.

Végül, szinte az alapítás óta nagyon környezettudatos volt a Tulip Computers. Elsősorban újra feldolgozható anyagokat használtak, és a részegységek újrafelhasználásra könnyen kiszerelhetők voltak a rendszerekből. A csomagolás halogénmentes anyagokkal és újrafelhasznált papírból készült dobozzal történt, a felhasznált műanyagok ellenőrzötten nem tartalmaztak antioxidáns anyagokat, tehát idővel maguktól lebomlottak, akár a természetes szerves anyagok. A gépek és a megjelenítők - ezeket a Tulip elsősorban a Philipstől szerezte be - teljesítették az energiatakarékossági és egészségvédelmi előírásokat.

Mindezek mellett a gépeik sem voltak sablonosak. A Vision Line család például rendelkezett egy ECO gombbal, amelyet megnyomva a gép lementette az aktuális állapotot, majd kikapcsolta a fő fogyasztókat: a képernyőt, a processzort, és a merevlemezeket. A munkát később ugyanott lehetett folytatni, ahol abbamaradt. Ebbe a gépcsaládba már beépítették az USB portot is, ami akkor újdonságnak számított. A legnagyobb előnye, hogy a perifériákat a gép kikapcsolása nélkül lehetett csatlakoztatni.

Az, hogy a Tulip valóban nagyon jó gépeket gyártott, abból látszik leginkább, hogy az Optiplex PC-jük alaplapját a Dell is lemásolta, amiből pereskedés is lett. Végül 2003-ban peren kívül megegyeztek.

1997-ben már látszott, hogy a minőségi PC-k piaca Európában szűkül. Erre válaszolni kellett. A Tulip ekkor vette meg a Commodore márkanevet. Bejelentette, hogy az eredeti, nyolcbites Commodore gépekhez dob majd piacra kiegészítőket, bejegyezte a commodoreworld.com-ot, alapított egy vállalatot Commodore International BV néven és perrel fenyegetett meg mindenkit, aki kiegészítőket mert árulni a Commodore gépekhez. Végül 2003-ig nem történt semmi. Ekkor kezdték rátenni a logót MP3-játszókra, USB pendrive-okra és írható CD-kre. 2004-ben bejelentették, hogy hamarosan egy mini C64 játék konzolt dobnak piacra. A "C64 Direct-to-TV" - ahogy a neve is sugallja - egy olyan joystickbe épített eszköz, melyet elég egy TV készülékhez vagy egy monitorhoz csatlakoztatni, és máris lehet vele játszani. Ehhez még adtak volna 30 eredeti régi játékot is. Mindebből nem lett semmi, és 2004 végén elkezdtek egyezkedni a jelenlegi tulajdonossal a Yeahronimo Media Ventures-szel, akikhez 2005-ben került a márkanév.

A Tulip Computers legközelebb 2005-ben került az újságok címoldalára. Ahogy a képeken is látható, táska alakú notebookokat bocsájtottak ki, amelyek borítása a mobiltelefonokhoz hasonlóan cserélhető volt. Ez volt az E-go gépcsalád, amely nagy népszerűségnek örvendett.



Volt valódi bőr, párduc- és zebramintás, vagy igazi faburkolatos verzió is. Aki nem volt kicsinyes, az a Tulip E-Go Diamond versiont is választhatta, gyémánt berakással potom 283.000 euróért (mintegy 70 millió forintért). És még egy extra: előbb jelentek meg a gépek Európában, mint az USA-ban.

2007 után a Tulip Computers márkanevet átvette a Nedfield NV. vállalat, amely több más márkanevet is felvásárolt. Ez a cég is holland, és 2007-ig egészen jól prosperált. Igyekezett az informatikai szolgáltatások és az elektronikai termékek piacán gyors megtérülésű termékekkel megjelenni. A válság azonban őket is elérte. Jelenleg csődvédelem alatt állnak, de még bizakodók, talán át tudják vészelni ezt a nehéz időszakot. Bízzunk benne, hogy így lesz, és az európai cégek is megmaradnak az amerikai és a kelet-ázsiai óriások mellett.