Egy európai PC gyártó: a Tulip Computers

A
Tulip Computers (ma Nedfield NV), mint sokan kitalálhatták, holland
vállalat, mely 1979-ben alakult. 1981-re egyértelművé vált, hogy a PC a
nagy üzlet, így ennek gyártásával kezdtek el foglalkozni. 1984-ben
vezették be a céget a tőzsdére. Hertogenboschban épült gyáruk látható a
képen. 1997-ig főként vállalatokból állt az ügyfélkör, az otthoni PC-k
piacára csak 1997-ben gondoltak először, amikor az addig megszokott
növekedés lelassult.
Állítsuk meg itt
az órát egy kicsit. 1997-re ugyanis megváltozott a piac. A gépeken
egyre kevesebb volt a haszon, és nagyon éles volt a verseny az amerikai
óriásokkal. Ráadásul olcsó no-name gépek árasztották el a
kiskereskedéseket. Mi kellett ahhoz, hogy ebben a helyzetben egy
holland cég talpon maradjon? A fenti gyár maga a stratégia.
Először
is, nem raktárra termeltek. Ha beérkezett a rendelés, egy SAP vezérlő
program irányította a gyártást. Lehetett teljesen egyedi konfigurációt
is kérni, de volt lehetőség ezres tételek futószalagos gyártására is.
Az alkatrész-beszerzés a rendeléshez igazodott, így minimalizálták a
forgótőke állományt.
Másodszor,
minden gépet egy automata letesztelt, megállapította az esetleges hibás
alkatrészt, visszairányította cserére, újra letesztelte, és
továbbította a jók közé. Ennek a rendszernek volt köszönhető az állandó
kiváló minőség.
Harmadszor, az
összeszerelő műhely mellett állt egy Fuji-gyártmányú alaplapgyártó sor
is az üzemcsarnokban. A Tulip vezetése szerint ugyanis a talpon maradás
biztosítéka a saját fejlesztésű és gyártású alaplapok beépítése volt. A
PC-iparban az Intel nagyon gyors változást diktált, ezért a nagyobb
gyártók – ilyen volt a Tulip is - jóval a piacra kerülés előtt
megkapták a tervezett processzorok adatait, idővel a kísérleti
példányait, így szinte a bejelentéssel egy időben tudták piacra dobni a
saját - tehát nem Intel gyártotta - alaplapos gépeiket.
Negyedszer,
az alkalmazottak hatvanhárom százalékának volt felsőfokú végzettsége,
és mindössze négy százalékuk volt a középfokúnál alacsonyabb
végzettségű. A termékek tervezése, a prototípus elkészítése, a gyártás
megszervezése és főként az eladása jóval nagyobb élőmunkával járt, mint
maga a gyártás.
Ötödször, A Tulip
Computers fő vásárlói többek között: a NATO, a KLM, a francia
telefontársaság, a Vatikán és a Lufthansa volt. Ahol addig nem kívántak
jelen lenni, az a kisvásárlók piaca, az áruházi eladás. Bár az egyedi
gyártás révén akár csomagküldő szolgáltatást is indíthattak volna, nem
tették, nem próbáltak a névtelen gépek gyártóival versenybe szállni.
Hatodszor,
Elég korán nyitottak a kelet-ázsiai piac felé, így, bár Európában
csökkent a növekedés üteme, ezt az ázsiai növekedés ekkor még
kiegyenlítette.
Végül, szinte az alapítás
óta nagyon környezettudatos volt a Tulip Computers. Elsősorban újra
feldolgozható anyagokat használtak, és a részegységek
újrafelhasználásra könnyen kiszerelhetők voltak a rendszerekből. A
csomagolás halogénmentes anyagokkal és újrafelhasznált papírból készült
dobozzal történt, a felhasznált műanyagok ellenőrzötten nem
tartalmaztak antioxidáns anyagokat, tehát idővel maguktól lebomlottak,
akár a természetes szerves anyagok. A gépek és a megjelenítők - ezeket
a Tulip elsősorban a
Philipstől szerezte be - teljesítették az
energiatakarékossági és egészségvédelmi előírásokat.
Mindezek
mellett a gépeik sem voltak sablonosak. A Vision Line család például
rendelkezett egy ECO gombbal, amelyet megnyomva a gép lementette az
aktuális állapotot, majd kikapcsolta a fő fogyasztókat: a képernyőt, a
processzort, és a merevlemezeket. A munkát később ugyanott lehetett
folytatni, ahol abbamaradt. Ebbe a gépcsaládba már beépítették az USB
portot is, ami akkor újdonságnak számított. A legnagyobb előnye, hogy a
perifériákat a gép kikapcsolása nélkül lehetett csatlakoztatni.
Az,
hogy a Tulip valóban nagyon jó gépeket gyártott, abból látszik
leginkább, hogy az Optiplex PC-jük alaplapját a
Dell is lemásolta,
amiből pereskedés is lett. Végül 2003-ban peren kívül megegyeztek.
1997-ben
már látszott, hogy a minőségi PC-k piaca Európában szűkül. Erre
válaszolni kellett. A Tulip ekkor vette meg a
Commodore márkanevet. Bejelentette, hogy az
eredeti, nyolcbites Commodore gépekhez dob majd piacra kiegészítőket,
bejegyezte a commodoreworld.com-ot, alapított egy vállalatot Commodore
International BV néven és perrel fenyegetett meg mindenkit, aki
kiegészítőket mert árulni a Commodore gépekhez. Végül 2003-ig nem
történt semmi. Ekkor kezdték rátenni

a logót MP3-játszókra, USB pendrive-okra és írható CD-kre. 2004-ben bejelentették, hogy hamarosan

egy
mini C64 játék konzolt dobnak piacra. A "C64 Direct-to-TV" - ahogy a
neve is sugallja - egy olyan joystickbe épített eszköz, melyet elég egy
TV készülékhez vagy egy monitorhoz csatlakoztatni, és máris lehet vele
játszani. Ehhez még adtak volna 30 eredeti régi játékot is. Mindebből
nem lett semmi, és 2004 végén elkezdtek egyezkedni a jelenlegi
tulajdonossal a
Yeahronimo Media Ventures-szel, akikhez 2005-ben került
a márkanév.
A Tulip Computers
legközelebb 2005-ben került az újságok címoldalára. Ahogy a képeken is
látható, táska alakú notebookokat bocsájtottak ki, amelyek borítása a
mobiltelefonokhoz hasonlóan cserélhető volt. Ez volt az
E-go gépcsalád,
amely nagy népszerűségnek örvendett.


Volt
valódi bőr, párduc- és zebramintás, vagy igazi faburkolatos verzió is.
Aki nem volt kicsinyes, az a Tulip E-Go Diamond versiont is
választhatta, gyémánt berakással potom 283.000 euróért (mintegy 70
millió forintért). És még egy extra: előbb jelentek meg a gépek
Európában, mint az USA-ban.
2007 után a Tulip Computers márkanevet átvette a Nedfield NV. vállalat, amely több más márkanevet is felvásárolt. Ez
a cég is holland, és 2007-ig egészen jól prosperált. Igyekezett az
informatikai szolgáltatások és az elektronikai termékek piacán gyors
megtérülésű termékekkel megjelenni. A válság azonban őket is elérte.
Jelenleg csődvédelem alatt állnak, de még bizakodók, talán át tudják
vészelni ezt a nehéz időszakot. Bízzunk benne, hogy így lesz, és az
európai cégek is megmaradnak az amerikai és a kelet-ázsiai óriások
mellett.
Válasszon a következő webes olvasók közül: